Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1967-06-08

‘ . -a-2*/ A vállal .ti gaz,d sági vozetők eddig megtett intézkedései. Általában megállapítható, hogy a gazdaságirányítási reform hő­vezetésének előkészítéséhez a vizsgált vállalatok időbon fogtak hozzá. Bár kezdetben csak az irányé Ívok voltak ismeretesek, majd később a.sorra megjelenő szakcikkok, tanulmányok, mégis a leg­több vállalatnál már kitudták választani azokat a.föladatokat» amelyekkel a kezdeti szakaszjan foglalkozni lehet. így vált la- I he tővé, hogy a folyamatosan meg jelenő GB. határozatok alapján a jelenlegi szakaszban az előkészítő munka felgyorsuljon és konk­rétabbá váljék. I A vállalatoknál folyó f o lk/V;zp.lésből kitűnik, hogy helyeslik az i u.i gazdasági mechanizmus b. vezetését, ezért azi intézkedések arra irányulnak, hogy a vállalatok a gazdálkodás módosult, illetve uj követelményeinek mlnnél .jobban megfeleljenek, A legtöbb vállalatnál elsősorban az uj és módosult funkciókból adódó működési és szervezeti változásokat vizsgálták, kidolgoz­ták özekkel kapcsolatos elképzeléseiket, irányelveket, sőt helyenként már konkrét intózkodásékét is tettek, A szervezeti és működési változásokkal kapcsolatos elképze­lések főleg az alábbi tevékenységekre, helyeznek nagy súlyt:- kereskedelmi tevékenység, piackutatás5 ^ a termelés jobb megszervezése, magasabb műszaki szinvonalf- a tervezés megjavítása, uj metodika kidolgozása;- közgazdasági .tevékenység magasabb színvonalra, emelése;- hatáskörök kialakítása, döntési szintek; megfelelő információs rendszer kialakítása?- anyagi ösztönzés uj formál, • . . A fenti funkciókkal, tavékenységőkkel, kapcsolatban a vállalatok eddig leginkább csak az irányelveket határozták meg, q feladatok konkrét kidolgozásához, sz •’:ség,osnok tartják a végrehajtási utasj­­t ás ok me g ,j e lo n é sót. Az utóbbi hetekben megjelent GB. .határozatok e vonatkozásban már konkrét a. bb utraut. tást jelentenek, # i •’/ • :. ! I 1 L_____________—____________J ■ " mmrnmmm .*■**■«*+...

Next

/
Thumbnails
Contents