Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1967-06-08

f: ' V | - -u ‘ - 5 - ^ Horváth elvtárs: A jelentéssel kapcsolatban; tudja, hogy az elvtársak nehéz helyzetben voltak, mert olyan időszakban vagyunk, amikor még sok dolog bizonytalan, ismeretlen és aggodalmak vannak, hogy lesz, mint lesz megoldja. Ennek ellenére véleménye szerint az anyag tükrözi a jelenlegi helyzetet, helyenként azonban na­gyon pozitív. Pl. nem lehet olyan egyértelműen fogalmazni, hogy a dolgozók értik a mechanizmus bevezetésének szükségessé­gét, mert még a párttagok között is akad nem egy olyan , akik nem ismerik az irányelveket. Itt kell differenciáltabban fo­galmazni. Egyetért azzal a határozati ponttal, hogy első fela-I dat az 1967-es tervek becsületes befejezése és az 1968-as feladatok előkészítése. A felkészüléssel kapcsolatban; azok a vállalatok előnyösebb helyzetben vannak, akik tudják, hogy mit gyártanak 1968-ban mert akkor könnyebb a felkészülés, könnyebb a tervezés, ki tudják számítani, hogy milyen nyereséget akarnak hozni. De mi , van azokkal a vállalatokkal, irarac ahol az igények még nem je­lentkeztek, nincsennek rendelésállománnyal ellátva. Nagy gond, hogy milyen tervezési metodikát dolgozzanak ki a gazdaságosabb termelés, a helyes nyereség érdekében. Ismeretlen továsbi a pénzügyi tervezés, a hitelpolitika is. Tárgyaltak a Bankkal, hogy milyen kamatra adják a hitelt, fantasztikus kamatokat Ír­nak elő: nagyobb lejáratú hiteleknél lo %-ig elmennek, kissebb lejáratú hitelekre is 4—5 %-os kamatot terveznek. Ez nagy prob­léma, mert nagyon meggondolandó, hogy a vállalat fetud-e venni lo %-os kamatra hitelt. Pontosnak tartaná, ha a hitelpolitiká­ról is bővebb tájékoztatást kapnának a vállalatok, hogy mi vár­ható, mert tervezni kell és ezek hiányában nagyon nehéz a ter­vezés. A vállalatnál az összes osztály, GYES., műszaki, adminisztra­tív vezetőket 2 hetes egésznapos oktatásra küldték, amit elvé­gezték, mely egy nagyobb ismeretet adott ahhoz, hogy az elkö­vetkezendő munkához segítséget nyújtson. O A pártszervezet szerepét, segítségadását elsőroban abban látja, hogy továbbra is döntően magyarázni, me,jérttetni kell az irány­elveket. Ezen túl a konkrét intézkedéseket is megfelelő agitá­­cióval kell megértetni. Meg kell érttetni, mit jelent, miért szükséges az uj gazdasági irányítás bevezetése. Nagyobb agitá­­ciót elsősorban a fizikai dolgozók körében kell szélesíteni. Borbély elvtárs: Közismert, hogy minden tárcánál - a vállalati önállóság növe­kedésével -, irányitó szerveknél, elsősorban a Minisztériumok­ban komoly mértékű létszámcsökkentések lesznek. /KPM. 2o %, Be Iker.M. 4o %./ Ez rendkívül komoly problémát okoz a válla­latoknál. Ez minden vállalatot érinteni fog, ezzel minden válla­latnak számolni kell. Egyes Gazdasági Bizottsági döntések, ennek alapján egyes ren­delkezések, amik már kijönnek hiányosak, nem eléggé átgondoltak, megalapozottak, ami rendkívül sok problémát okoz. Szintén problémát jelent, hogy az uj árképzést még nem ismerik, amit súlyos problémának tartanak, mert a gazdálkodás alapja. 6. H ............ jMt * -?» 0 . / • i* *■'***&.+**'■-*#* 1IB

Next

/
Thumbnails
Contents