Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1967-03-17

-N­­- - 4 -kifejezésre is ^ut a kispolgári életszemléletj amelynek legáltalá­nosabb megnyilvánulási formája az anyagiasság. Ez egyeseknél köve­telődzőében, túlzott igények támasztásában, Clubtól való megválás­ban, vagy a megválással való fonyogetődzésekben jelentkezik. Ezt a szemléletet segiti az egyes nagy Clubok közötti egészségtelen vivalizálás. Korábban néhány versenyzőnél, edzőnél, szakosztályvezetőnél súlyos erkölcsi-morális problémák vetődtek fel, amelyek károsan hatották a fiatalokra, őzökkel szemben az elnökség határozottan fellépett és a Clubból e személyeket eltávolította. Az érdeklődés középpontjában álló labdarugó csapat játékosainak , élete, társadalmi helyzete sokát vitatott és tárgyalt kérdés. Véleményünk szerint az NB. I-es labdarugók jelenlegi helyzete, munkahelyi érdekeltsége nincs megnyugtató módón megoldva, az i elvek és a tények ellentmondásban vannak. /. rendszeresen dolgoz­zanak, ugyanakkor háti 9 edzésen vegyenek részt /. Szükséges I lenne e problémák országos szintű végleges rendezései. _ ‘ • • V fi i A Clubbon belüli nevelő munkához jelentős mértékben hozzájárult a helyi pártszervezet. Kezdeményezője volt több politikai akció­nak / vietnámi nép megsegítése, árvízkárosultak megsegítése, élménybeszámolók tartása, külföldre utazók politikai előkészité-* se stb. / amely pozitívan hatott. A pártszervezethez tartozó kommunistáid munkájukkal^ magatartásukkal elősegítik a párt és . a MIS. határozatainak végrehajtását. Ehhez a kommunista kollektí­vához csatlakozik az elnökségben^ szakosztályokban tevékenykedő kommunisták példamutató munkája és magatartása. * . . ’ • VI A KISZ szervezet tevékenysége nem számottevő, bár az elmúlt évek során többször tett a vezetőség erőfeszítést a fellendítésre, amihez az elnökség és a pártszervezet is megfelelő támogatást nyújtott. Ennek során több közös programmot szerveztek 7szinház, muzeürn látogatás, kirándulás, clubbnapok stb. / melyeken a KISZ-en kivüliek is részt vettek. Munkájukat nagymértékben aka­dályozta, hogy a sportoló fiatalok többsége az iskolai és munka­helyi KISZ szervezetnek-a tagja, az egyesületben csak az edzé­sek idején tartózkodnak. . O .IV. Gazdasági helyzet. • A Vasas Sport Club költségvetése 1966i évre 8,219.000 Ft. kia­dási és bevételi összeggel készült el. Bevételi forrásai állami támogatás, szakszervezeti segitség, felújítási támogatás, és saját eszköz bevétele. / Elsősorban labdarugó-mérkőzések be­vétele /. Az elmúlt év folyamán bevételi kiesés volt,.<s ez a pénzgazdál­kodásban komoly nehézségeket okozott. A havi munkabéreket több Ízben csupán áthidaló kölcsönök igénybevételével lehetett ki­fizetni. Felettes szerv az év folyamán póttámogatást nem tudott biztosítani. . ife w # I ■> 2* ' I * * , - 4.

Next

/
Thumbnails
Contents