Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1963-01-03
j Sajnálatos esetként kell megemlíteni, hogy az egyik ilyen fiatal munkásőr volt, aki visszaélt fegyverviselési engedélyével, több esetben verekedéseket szervezett.t Eljárásunkra a kerületi Munkásőrség soraiból eltávolították. A klubot novemberig zárta tartják /két hónap/ és megnyitásakor csak ajánlással lehet belépni, A KISZ Bizottság elhatározta, hogy a Művelődési Ház czirányu munkájához is segítséget nyújt, Biztosit megfelelő klubvezetőt, aki képes arra, hogy a többségükben rendes fiatalokat odavonzza, akik sziveson élnek majd azokkal a kedvező művelődési, szórakozási lehetőségekkel, í amit részükre nyújtanak, A Nőtanács kezdeményezésére igényt tartanak a Művelődési Házban klubéletre magányos emberek is, akik sziveson töltelék ott szabadidejüket, Ez év őszétől a klub bizonyos napokon rendelkezésükre áll. Célja, hogy ezok az emberek ne érezzék magányukat, és olyan szóra- . k kozási, művelődési lehetőséget biztosítanak részükre, amely összetételüknek, igényeiknek megfelel a klubéleten belül. Művészeti tevékenvoéc:, Népünk szocialista nevel -'a ■>'- -W ősének fejlesztésében pártunk nagy jelentős éget tulajdonit a mövőczo teknelc, A Művelődési Háznak is feladata, hogy segítse érvényrejuttatni művészetpolitikai célkitűzéseinket a rendelkezésére éllé sajátos eszközökkel, A Művelődési , Iá f . Ház a elmúlt övben többször tartott színházi, előadást. Ezeknek nem volt közönségsikere. Ebben az évben erre már kísérletet sem tettek és kizárólag csak ifjúsági színházi előadásokat rendeznek, Vélcmé - nyűnk, hogy hivatásos színház helyett a legjobb öntevékenyeket kell színpadra juttatnunk, akik jól megállta):: helyüket különböző társadalmi ünnepségeinken, mint pl, a legjobb lalcébizottságok, vagy a társadalmi aktívák részére rendezett műsorokon,. A Művelődési Eás vezetése az öntevékeny művészeti mozgalom fejlesztésé érdekében az őszből a televízióvá.! közös rendezésben ‘'Ki mit tud" elődöntőket tart, Jutalom § televízióban .való fellépés, A ionéi nevelés területén eredményeket egyenlőre a tánczenévol ér el a Művelődési Ház vezetése n fiatalság körében. Ezért meghonosították vasárnaponként az u.n. "5 órai teákat," Sok gondot okozott ezeknek tartalommal való megtöltése., hogy özek ne csak üres szórakozássá váMjnnok, /i : n O .- 6 - *