Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1963-12-05
f H. a t á. r o a a t" i____ A..ááA s 1 a t. • * v A kerületi PYB. megtárgyalta a három üzemi lap termelést segi~ tő munkáját ós a következőket állapította meg: » Az üzemi lapok a VIII. kongresszus termelésre vonatkozó főbb határozataival foglalkoznak, segitik a tervtcljositóot, a munkaverseny mozgalom, a műszaki fejlesztési feladatok megoldását az üzemekben, j Eleget tesznek annak a fő feladatuknak, hogy' az üzemi pártszervezetek > termelési agitációját a sajtó sajátos eszközeivel elősegítsék. . Ebben nem kis szerepe van a javuló pártirányit ásnak, a szerkesztők n politikai fejlődésének és munkájának. Íj 11 '. ; T ; • ; Ugyanakkor a lapokat bizonyos egyoldalúság, bátortalanság is i' j jellemzi. Nem egyforma súllyal foglalkoznak a gazdasági szervező munka főbb területeivel, esetenként elhalványul a népgazdasági szemlélet. A lapok nem elóg kritikusak, kevésbé vesznek részt a dolgozók szoci■ alista tudat formálásában, Kevés társadalmi erőre támaszkodnak, nincs , széles levelező hálózatuk. ^ _A munkatovabbi javítására a kerületi PVB_,__az. alábbi határiatokat )> hozza: jv 1./ .Az. üzemi legfontosabb feladata továbbra is, a VIII. kongresszus határozatainak ismertetése a.z_üzpm dolgozóival, _ és a. jhafcároz átok ... üz emi vé gr e ha j t ás ár a történő, mozgósítás. * A lapok sogitsék elő a tervfeladótok teljesítését, az üzemi tartalékok feltárását. ‘A PB-k jobban használják-fel a lapockát az uj munkamódszerek, uj technológiák elterjesztésében. Az eddiginél közvetlenebbül is magyarázni kell a termelékenység növelésével kapcsolatos foIdátokat. A műszaki fejlesztés| re, a KB. gépiparra vonatkozó határozatainak helyi végrehajtására való mtzgfpitás differenciáltságára kell nagyabb súlyt helyezni. A szocialista mu .kaverseny mozgalom minden formája kapjon helyet a lapokban, A termelési feladatok elősegítése • .l< L . t ____________________________________.______. . ____._____------------------------------------------------É 11.