Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1961-10-26

w I foglalkoztunk* Uem lettek megbízva feladatokkal, holott a műszaki fejlesztési, vagy újítási vonalon erre szám­talan lehetőség nyílott folaa. A "szakma ifjú mestere" ©Amért folyó verseny szervezése Jelenleg is folyik, és kb® januárban ismét ■beindítjuk® Ugyancsak a KISjs-bter­vezettel közösen most foglalkozunk a "kiváló ifjú mér­nök és technikus'' mozgalom beindításával® Eddig 34 fő Jelentkezett® utóá&L. Bár- szóban számtalanszor h&agsulyoztuk az újítási moa­­gálám Jelentőségét, sem a Szakszervezeti Bizottság, I s«m annak újítási bizottsága ennek ellenére nem foglal­kozott az újításokkal megfelelően® Hónapokig húzódtak el ujitáisi fellebbezések, nem volt ellenőrizve megfele­lően. a. bevezetett újítások további aor&&» Éppen ezértf újítási bizotfcaágunfcat ez év nyarán átszerveztük és óta így sor probléxsát megoldott® .27 feliehb»zéssel fog­­íidkostak, továbbá leellennőrizték a»t is, hogy az el­fogadott újítások gyakorlati alkalmazása megtörténtbe* ‘ ^ így vizsgálták meg a szegecseié© helyett hegesztés, va­lamint a csomagolási faanyag újbóli célszerű felhaszná­lását célzó újításokat* A leellenőrzött 42 darab újításból csak kettőt talál­tak, mit nem 8lkalm.azn.ak, közülük az egyik azért, mer'' az alapanyag ellátással problémák; vannak* /kábel vulkán nizálái/ Számos újítási Javaslatot küldtünk el más vállalatnál tőit ónő felhasználásra® Ilyen v«lt pl® a müanyagszi­­getaleis,, h, szférikus alátét, a raüanysgtárosás darabo­ló, Stfee Az újítási mozgalom fellendítés® érdekében, újítási bi­zottságunk szeptember hónapban újítási hónapot rende­zett* A* újítási hónán várakozáson* felüli eredménye­ket hozott* Addi«# amíg az év első 8 hónapjában dolgo­­^ sóink 163 újítási mohi javaslatot nyújtottak be* az' u-Jitásí hónap alatt 173 Javaslat született, amelyből 97 el is lett fogadva* Az eredményt nagy mértékben segí­tette,. hogy biztosítottuk a soronkivilii gyors elbírá­lást® A* év folyamán számos olyan újítást adtak be, amely normaóra megtakarítással Járt* Szeptember végéig & Mmkaügyi osztály Igazolása szerint ez 7«oo9 óra mag­­takarítást eredményezett* A vállalatból 25© példány újítók lanJa Jár, melyet a vállalat fizet elő* Újítási bizottságunk érdeklődésé­re számosán elmondották, hogy nem is tudják, hogy mi­ért kapják, & Így sokan &i sem olvassák* Innak követ­keztében tehát Újítási bizottságunk előtt még olyan feladat is áll, hogy a lap egy-egy fontosabb cikkért, 111* olvasására* felhívja az újítók széles körének fi­gyelmét* Egyébként a lap előfizetésének mértékét túl­zottnak tartjuk, véleményünk szerint nem szükséges:az öss|Sf>d@3,go..sék 7 %-át az "Újítók lapjaival ellátni* • / • rj §r * I_________________________________________________________ -J L ib_ '!*L______________________________________________________________________- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents