Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1960-11-10

>-U­­<238 Abban sincs probléma, hogy ezekben a jelentésekben nem a valóé helyzet lett volna felvetve, ezek a határozatok is jók, célravezetők voltak. A probléma abban van, hogy ezeket a határozatokat, amikot hoztunk egy részét nem következetesen hajtőt túli vé re, nem vittük végig, illetve nem időben lett végrehajtva.1950 januárban hoztunk egy határozatot, melyben az állt, hogy el kell készíteni a káder fejlesztési tervet 53 júniusig. Ezzel szemben a kádorfejlesztósí terv ez év tavaszán lett kidolgozva. Ha ezt határidőre megcsináltuk volna, akkor a kádermunkában lényegeseb­ben előbbre lennénk. Elhatároztuk, hog y fel kell mérni a tömegszervezi káderek helyzetét és itt a VB-nek meg kell tárgyalni. Most történi, hogy a VB, pártbizottság foglalkozik és ideterjeszti megtárgyalásra. Ezzel azt kívántam elmondani, hogy eddig is foglalkozott a vezető testület Icáder­­prob'lémákkal, meglátásom szerint helyes határosatokat hozott, de azt nem következetesen hajtotta végre. Ez felveti a munka­stilus problémáját. A másik dolo£j amivel szeretnék foglalkozni, hogy raog van fogalmazva, hogy a Icádérmunkank gyengeségei nem ujkeletűek, ez megmutat­kozik úgy, hogy nem mindég érvényesül a helyes elv, pl. hogy nem mindég kellő időben mondjuk meg a kádereknek a velük kapcsolatos problémát. Sajnos olyan problémák vonnák, amik már hosszú évek óta fennállnak, Pl. a felszabadulás óta a Lánggyárban hány titkár cserélődés volt. Nem tud­tuk belülről, hanem kívülről oldottuk meg, ezeknek a hiányosságnkhak a súlyát még most is érezzük. Szeretném a jelentéssel kapcsolatosan elmondani, hogy ez a jelentés azzal készült, hogy Budapesti PB. illés fogja megtárgyalni. Milyen a mi káderhelyzetünk, a kádormunkánk. Ezért arra törekedtünk, ho ;y őszintén megmutassuk a való káderhelyzetet és az ezzel kapcsolatos káaermunkát. Mennyiben felelnek meg a kádereink a követelményeknek, mi­lyen fő problémák vannak ezzel kapcsolatosan melyek azok a legfőbb okok amelyekből az összes hiányosságok adódnak és mit kívánunk tenni annak ér­dekében, hogy ezek a fogyatékosságok felszámolódjanak. Kérdéseket tesznek fel az elvtársak, arra Gogolyák elvtárs válaszol. ^ Kérdezték az elvtársak, ho, y milyen más személet van, arai gátolja a kádermunkát, annak vitelét? Véleményem szerint van olyan helyzet az osztályon belül, - a mi elvtársainlc ismerik a maga területén a meglévő káderprofrlémákat és amikor mi ezzel a kérdéssel foglalkozzunk osztályértekezleten úgyis kifejezésre juttatták az elvtársak hogy sokkal rosszabb a káderhelyzót, mint ahogy-an azt mi leirjuk. Ezzel akarom igazolni, hogy a maguk területén látják a problémákat• Es.zel együtt azt is szeretném mondani, hogy a mi elvtársaink ebből kiindulva véleményem szerint túlzottnak is fogj ált fel a káderhelyzet priblémáját, illetve oulyosbbitjak. Pesszimista hangulatot kelt, nagyobbnak tárt aik, mint^ amilyen és a dolog úgy néz ki. elismerve, látva a káderhelyzet problé­máját - függetlenül kezelik attól, ami van. Mintha ez k az eredmények, amik vannak nem is káderek hozták volna léire. Ezzel együtt mi elismerjük a problémákat. Pesszimizmusba is esnek, amikor látják a kaderholyzet problémáját. Véleményem szerint nem megfelelően értékelik azt a mun­kát, ami itt a belső vezetést érinti. Azt mondj ók az elvtársainlc, hogy nem egyformán foglalkozunk a káderekkel olyan példát mondanak el, pl. korábban nálunk dolgozott Rózsi Gyula, ezt eltávolítottule az apparátus­ból, Azt mondják, hogy ezzel az emberrel nem megfelelően foglalkoztunk és megérdemelte volna, hogy gazdasági funkcióba kerüljön be és szembe­állítják más apparátusból elkerült emberekkel, pl. Géz, Lökös, Kengyel, stb. Véleményem szerint ez a felvetés jogtalan, mert Rózsi elvtárssal foglalkozott sokat a vezetés, a pártszervezet, a pártcotBport igen s kát tettek, hogy megváltozzon, de sajnos nem lehetett. /L sm • ----- — — _

Next

/
Thumbnails
Contents