Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1959-09-17

JL1 >J 4 Iskolánként egész minimálisra 3-4 fő tehető azoknak az úttörőknek a száma, akik szervezett vallásoktatásban vesznek részt. Az úttörőcsapatban végzett'nevelőmunka eredményét két helyen tudjuk igen kézz’el foghatóan lemérni. Először a középiskolákban, különösen ott,'ahová nagyobb számmal kerültek gyerekeink közül /Berzsenyi, Bolyai gimn./ Az elmúlt évben az első osztályba került volt úttörők uj szint vittek az osztályok életébe, vitatkozó gyerekek, egységes álláspontjuk van a legfontosabb világnézeti politikai kérdésekben, nem idegenkednek a társadalmi munkától, s a legelső pillanattól arra törekedtek, hogy tagjai legyenek a KÍSZ-nek. Másrészt emelkedik azoknak a gyerekeknek a száma, akik az általános iskola'VIII. osztályát elvégezve szívesen visszajárnak az úttörő csapa­tokhoz. Itt viszont nehézséget jelent,-hogy egyes középiskolákul,gaz­­gatói akadályokat gördítenek ez elő. Hogy milyen egy úttörőcsapatban^ a munka az döntően függ az úttörőcsapat vezetőjétől, az úttörő vezető tanárokkal és Szülőkkel az iskola igazgatójától ős a tantestületek magatartásától. I Csapatvezetők: 21 csapat'működik a kerületben 11 nő ős lo férfi csapat­vezetővel. A vezetők közül 4 párttag és 4'tagjelölt van. 12 fő végzett központi vezetőképző tábort. Mint a múlt mint pedig az idei évben a csapatok 1/3- ának élére került uj csapatvezető. Vannak olyan csapataink, ahol az elmúlt esztendők alatt 3-4 csapa tvczeto is váltotta egymást'/Váci u 89, Thalman u, Jász u leány./ A Váci u 57* leányiskolában a csapatvezető non alkalmas a csapatvezetésre és a tan­testület' egyetlen tagja se tudja a csapatvezetést el­vállalni, A csapatok előtt egyre bonyolultabb, sokoldalúbb fel­adat elvégzése áll. A gyerekek türelmetlenül várták az uj tanítási évet, hogy felvételt nyerjenek az úttörő- , csapatokba. Jelenleg az az helyzet, hogy a csapatok ' 1/3 -nál 1-2 ember végez uttörőmunkát a tantestületből. Ez pedig akadálya az úttörő létszám további növekedésé­nek és az úttörőmozgalom elsokélyosedéséhez vezet. Ez a helyzet Váci u 57, Váci u 89, Jász u leány és fiú csapatnál; a Mautncr S u fiú iskolánál, a Gömb u leány iskolánál. Sajnos az a helyzet, hogy az 1958/59-ök tanévben'a 21 csapatnál csupán 95 rajvezető pedagógus működött, Segít­séget jelentett még'18 rajvezető szülő., így 113 volt'a rajvezetők létszáma. Ebbel 25 párttag és 14 KISZ tag. * Igazgatók és tantestületek az uttörömünkéről. Iskoláin!: igazgatói hivatalos fórumok előtt, értekezleteken feltétlenül * az úttörőmozgalom mellett foglalnak állást, és szavakban támogatják is a mozgalmat, de döntő többségük ha iskolai vagy úttörő ügyről van szó egy pillanatig sem gondol arra, hogy az úttörőcsapat szervező tostü­­• lótének elnöke is hajlandó az úttörőmozgalmat mellőzni. Gondot okot a helyes kapcsolat kialakulása az igazgató és úttörővézotő között. Az igazgatók jelentős része az úttörő vezetőre mint egyszerű beosztottjára tekint'és nem úgy nézi. mint a tantestület legtöbb áldozatot v Haló tagját. Jji y [ ’ . i - ---------------------------------------------------------------------:

Next

/
Thumbnails
Contents