Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1959-02-19

-4-. S:" A rendelet végrehajtását a dolgosok mindenütt megértéssel, sőt meg­elégedésnél vették tudomásul. A szükségessé vált személyi cserek éa leváltások mind a termelés, mind pedig az egyes üzemek dolgozóinak hangulatát kedvezően tudta befolyásolni. Több vállalatunk nehezményezte, hogy as erkölcsi bizonyitványok ás i & ninisztértanácsi nyilatkozatok beszorzásé honosabb időt vett igény­be - mely nehezítette a vállalati ütemtervek határidejének betartását - ami érthető ist mert a tömeges erkölcsi bizonyitványok és miniszter­tanácsi nyilatkozatok kiállítása külön megterhelést jelentett illeté­kes szerveink számára. mindezen panaszok azonban csak a rendelet végrehajtásának első hónap­­/■% jaira vonatkoztak es az utóbbi id ben már a határidőket felettes szer­vek is betartják. Az 1956. évi október i. előtt is már fontosabb vagy bizalmas tiszt­ségben lévő személyek felülvizsgálata elkezdődött és a vállalat által elkészített os a minisztériumok által elkészített ütemterv szerint rendben folynak. Biztosítottnak látszik, hogy ezen személyek felül­vizsgálása 1959. végére befejezést fog nyerni. Kovács Károly s.k. Ipari Csop.vcz. n I •!. ■ h ' I ‘ ♦ ^ ^ ~ ' • V*" fv- - , ^ \ ^ ; X' " J ' V- V" \ ^ * . U 4 I __________________________________________________________________________________________-___J é ^ HfcHl. i jat "ggtj . fm > i

Next

/
Thumbnails
Contents