Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1958-03-20
ki u kf -l 1 -b r** 1 . i-4 Tényként állapítható mag, hogy az ollonforradal''m a munkaversenyt alaposanlejáratta. A-dolgezőrk 2ÖTnü'nTsm--3rtílkQS-ehiit ja^-verse nyert, Ott, ahol megfelelő politikai munka folyik, s megtalálták a verseny helyes formáit, ezenbelül anyagilag is sikerült a dolgozókat érdekelté tenni, ott a dolgozók egyre nagyobb száma barátkozik meg a verseny gondolatával és vesz részt benne. 1 3*/ liinc3 megfelelő gond fordítva a dolgozók tájékoztutasára. A kolleki'í y v fivan tett vállalást a dolgozók már a hónap közepén elfelejtik, Nem ismertetik menetközben az elért eredményeket* Nem figyelmeztetik lemaradás esetén, nem ösztönzik, nem serkentik a dolgozókat időközben a vállalás teljesítésére. k ^ Teljesen hiányzik a szemléltető agitáció. Ezen a téren a másik végletbe estünk, mint az októberi események előtt voltunk. Eélnek vezetőirjk a nyilvánosság megteremtésétől, még szolidan sem ismertetik eredményeiket és élenjáró dolgozóikat. fv)/ alacsony a politikai, íelvilágositó munka színvonala. Pártszervezeteink, szakszervezeteink nem magyarázták meg a munkaverseny jelentőségét és szükségességét* Nem küzdik le a helytelen nézeteket a munkaversennyel kapcsolatosan. Üzemi pártszervezeteink nem irányítják és segítik megfelelően az üzemi KISZ. és szakszervezetiek ezirányu munkáját. KISZ. szervezetek részéről tápasztálható kezdeményezés, a verseny szervezése érdekében, de annál kevesebb a szakszervezetek részéről az ^ önálló kezdeményezés. Tagságukat, aktívájukat nem mozgósít jak-a verseny^ bon való aktív, részvételre, Ennek következtében nem tudjuk elérni,hogy társadalmi utón történjen foglalkozás . a munkaversennyel, A jelenlegi munkaverseöy, e$ért inkább irodai termék színezetét ro-1--* v -yt- bí^frvy2v* a dolgozók széleskörű támogatása. A raunkaverseny mozgalom szélesebbkörü kibontakozását akadályozzák Olyan okok, amelyek a vállalatok gazdasági és műszaki vezetőitől függetlenek* Az ellenforradalmat megelőző években a munkaversenyn kizárólag a termelés mennyiségének növelésére irányult, annak ellenére, hogy voltak •lyan törekvések, hogy a tervek mennyiségi tulteljesitése melleit a gazdaságossal termelés kérdései is előtérbe kerüljenek, a vállalati kollektívák is anyagilag elősorban a mennyiségi tervek tuljesitésében voltak érdekelve. Jelenleg a gazdaságos termelés került előtérbe. A munkaverseny célkitűzései ennek megvalósitására irányulnák.- £» i IC ■ '______-____________