Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1987-05-07
i- 3 -Ugyanakkor itt meg kell jegyezni azt is, hogy a pártszervezetek munkájával és a gazdálkodás eredményességével összefüggően eltérő színvonalon fogalmazódtak meg a konkrét helyi tennivalók. A meghatározott feladatok között megfelelő hangsúlyt kaptak a felsőbb szintű határozatokban, igy a KB, BPB, kerületi Pártbizottság által megfogalmazott főbb gazdaságpolitikai célok. Ezek a következők voltak: tőkés export növelése, az import csökken! tése, a jövedelemtermelő képesség javitása, az állampolgári és munkafegyelmi rend megszilárditása, a tudatosabb munkaerőgazdálkodás, a teljesitmények és keresetek összhangjának a biztosítása. Figyelmet érdemel az is - és egyben talán tanulságként is szolgál, mivel a végrehajtásnak a kezdeti időszakában vagyunk -, hogy az ^ 1987. évi vállalati gazdasági tervekben ezek a törekvések nem mindenben jutottak kifejezésre. A tervekben nem igazolódtak mindazok a témák vissza, amelyek a felsőbb pártszervek határozatából adódtak. Mindenekelőtt azokat jelezném, amelyek visszaigazolódtak: Ami az exportra vonatkozik, a szocialista export szintentartása, a nem Rbl elszámolású exportnak a növelése, a termelékenység növekedése, a keresetek olyan irányban való kézbentartása, hogy az teljesítményarányos legyen. Ezek a tervekben mind visszaigazolódtak. Mi az, ami a tervekben nem igazolódott vissza? Mindenekelőtt a termelés növekedésének az üteme /vélhető, hogy a vállalatok részéről egy olyan gondolkodás, taktikázás is megindult, hogy vajon mit hoz majd ez az uj adórendszer és az árváltozás. Tartalékolás alakult ki. Minden bizonnyal a tervekben ezek is szerepet játszanak./ Mi az, amit az I.n. év teljesitményben is visszaigazol? Elsősorban: változott a pártszervezetek viszonya a helyi gazdaságpolitikai problémák kezelésében. Nőtt a problémaérzékenység, javult a konfliktuskezelő készség. Felelősebb lett a gondolkodás a vállalatoknál. i Ezt nagyon jól példázzák azok a lépések, azok az intézkedések, amelyek a keresetek és teljesitmények összhangjának a biztosítását szolgálják. I 1 ___________________________00_ _______________________ l I