Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1987-03-19

amely több konkrét esetben jogos - nem párosul a belső hiányosságok feltárásával. Nagyon ritka a belső szervezetlenségből adódó helyzete. lernzés. Ott ahol ezt mérik, elemzik pl. a SPÍRÁL-nál 9 %. a GYGV-nél 5 % belső szervezetlenségből származó veszteség mutatható ki. Sok vál­lalatnál ezzel egyáltalán nem foglalkoznak. Pedig a tapasztalat azt mutatja, hogy amikor belső vezetői elhatározás nyomán a tevékenységet átvilágítják, 10-30 %~os tartalék is feltárásra kerül. Ezt erősíti az elmúlt időszakban a kerület néhány gazdálkodó egységének ilyen irányú tapasztalata. A vizsgálódások és a mindennapi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hi­ányosságok, gyengeségek okai igen összetettek, ezen belül azonban a- -k: lapvetőnek tekinthető a hosszú évek során beidegzödött rossz gyakor­lat, a párt-kormányhatározatokhoz, a különböző rendeletekhez való vi- __ , szony, az anyag-alkatrész ellátásban jelentkező feszültségek, a jelen­leg érvényben lévő szabályozó rendszerben meglévő ellentmondások, to­­r\ vábbá a vállalati munkában meglévő belső gyengeségek. A pártszervezetek gazdaságszervező, segítő tevékenységük során az u- • többi időben fontosságuknak megfelelően foglalkoztak ezekkel a problé­mákkal, de nem tudtak kellő hatást kiváltani. Ebben közrejátszott az is, hogy a pártszervezetek rendezvényeik nagy részét -az elmúlt évig - munkaidőben tartották. III. A munkaidőalap védelme, a munkafegyelem javítása összehangolt, hosszú­távra megalapozó intézkedéseket igényel. Alapvető feladat, hogy a dol­gozókat jobban érdekeltté tegyük a fegyelmezettebb és jobb munka vég­zésében. A vezetők esetében a döntési szintek pontos definiálásával, a jog és hatáskör behatárolásával, a feladatok egyértelmű meghatározásá­val, számonkérésével, jobb belső szervezéssel kell a munka feltételeit javítani. A hatékony intézkedések a gazdálkodás minden szintjén páro­sul j a n ak egységes szemléleten nyugvó következetes, hosszútávú komplex felfogást tükröző munkával, A feladatok meghatározásánál elsősorban a O helyi, belső elemzések alapján feltárt hiányosságokból kell kiindulni úgy, hogy az a munka hatékonyságának javulását eredményezze. Ennek érdekében: a gazdálkodó egységek vezetőitől - a pártszervezetek politikai támoga­tása mellett - igénye Ij ük: I- A munkaerötervezés rendszerén belül a létszámszükséglet meghatáro­zásánál a feladatcentrikus szemlélet legyen a meghatározó. Erősít­sék azt a gyakorlatot, hogy a munkaerő szükséglet a törvényes mun­kaidőalap jobb kihasználásával legyen biztosítva. r A tartalékok feltárásának egyik legjelentősebb eszközét a szerve­zet és munkahely racionalizálást, korszerű üzem- és munkaszervezé­si eljárásokat tudatosabban és tervszerűbben alkalmazzák. A szer­vezést, a veszteségidö feltárást, a munkanap-fényképezést a válla­lati munka egészére terjesszék ki. E komplex tevékenységen belül a ■ '___________ 3€>_____________ -— mmmmmmmmwmmmmmmmmm---*-—-­­---------------------------------------------------------------:............... ............. ............................ ...........— -----------------— 4

Next

/
Thumbnails
Contents