Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1986-01-17
A felülvizsgálat folyamatában csak néhány esetben találkoztunk a közgazdasági racionalitást némileg háttérbe szorító, helyi érdekeket felnagyító állásponttal. Az egyes problémák rendezése azonban kelló időben és megfelelő, helyes, elvi-politikai eszközökkel megtörtént . III. A kerület fejlődésében elért eredmények Angyalföld 1985-ben is folyamatosan, tovább fejlődött. Az év végére - az előzetes elképzeléseknél kevesebb - várhatóan, átadásra kerül 502 db lakás. A Szened! Országbíró lakótelepen egy 85 lakásos ház átadása kési, valószínűleg csak 1986-ban realizálódik. A Béke-Tatai úti lakótelep építésével kapcsolatos előkészítő munkák, szanálások megfelelő ütemben folynak. A VU/ötéves tervben itt 1800 db lakás felépítését tervezzük. A tervek szerint haladnak a "hétház" tömbrehabilitációs munkálatai is. Az első ütemben a laké!: kiköltöztetését, a helysének kiürítését a kerületi tanács - a főváros segítségével - példamutatóan nagy körültekintéssel, a lehetősének maximális figyelembevételével hajtotta végre. Megkezdődtek a bontási munklatok. A teljes tömbrehabilitáció várhatóan 1939. év végére fejeződik be. Határidőre, megfelelő minőségben elkészült a Csata utcai általános iskola teljes felújítása, valamint a Radnóti utcai általános iskola fűtésrekonstrukciója és hőközpontjának kialakítása. A tanévkezdés mindkét iskolában zökkenőmentes volt. A tanévkezdésre az általános iskolák 8 tanteremmel bővültek. 5 tanterem a Gyöngyösi úti óvódá hői, 5 ped.ig a Váci ut 57* sz. alatti kisegítő óvoda helyiségeinek felhasználásával került kialakításra. Befejeződik a JAHK rekonstrukciója. * A Róbert Károly körúti Kórház rekonstrukciójánál kisebb fennakadás tapasztalható• A pénzeszközök átcsoportosításával az ütemes munka folytatódott. Jelenleg a legfontosabb feladat a 220 ágyas pavilonépület téliesitése a belső szerelési munkák feltételeinek biztosítása. Az orvosi ellátást javulását eredményezete az adott körzetben a Gyöngyösi úti LV munkahelyes orvosi rendelő átadása. a'i K ' -* ______^T 'V,____ ——— -----------— -----------------------------------------mm i- 12 -