Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1985-07-05

í i- 14 -Az alapvetően pozitív tapasztalatok mellett,néhány helyen az is kitűnt, hogy a p.árt, a népfront szervek, vezetők nehezen vagy egyáltalán nem tudták feloldani azokat a régi munkasti­­lusboli és szemléleti beidegződéseket, amelyek még túlzottan kötődtek az egy jelölt melletti politikai munka megszokott módszereihez. A helyi politizálás bővülő mozgásteréhez még nem mindenhol készültek fel megfelelően. A szocialista demok­rácia fejlesztésével párhuzamosan az állampolgárok mind nagyobb részének magatartásán érződik, hogy nemcsak értük, de általuk is, tevékeny közreműködésükkel intéződjenek a közösség dolgai. A jelölőgyülések, a szavazás eredménye, úgy véljük, ismételten rávilágított arra, megnőtt az állampolgárok közötti tanácstagi és képviselői munka jelentősége, az ügyek alakításában való személyes résztvétel, kontaktus, szerepe. Kedves Elvtársak! A választásokhoz közvetlenebbül kapcsolódé teendőkkel összefüggés­ben a következőket javasoljuk. Bizonyos teendőket jelzünk az írá­sos jelentésben is. Azokkal, kérjük értsen egyet a Pártbizottság, Országos választások csak öt év múlva lesznek. A választási munka ^ során az eddiginél nyíltabban, kézzelfoghatóbban megmutatkozó fogyatékosságainkat a pártmunkában, állami, mozgalmi szervek te­vékenységében azonban már most meg kell kezdeni felszámolni, hogy a mindennapi, a választásoknál kevésbé látványos politikai munkában eredményesebb tevékenységet tudjunk végezni. Pontosnak tartjuk azt is, hogy a jelölő és választási gyűléseken elhangzott közérdekű javaslatokat, a jelölteknek a választókerület fejlesztéséhez kapcsolódó programját folyamatosan hasznosítsuk a kerületi szervek munkájában. Az újjáalakuló testületek munkája iránt mutatkozó társadalmi várakozásnak a lehető legjobban eleget kell tenni. Az egyik legfontosabb követelmény, hogy a kerületi politikai, mozgalmi szervek adjanak meg minden segítséget érdemibb tevékenységükhöz, az állami munkában meghatározó szerepük valósá­gos érvényesítéséhez. i wm — ^-- -— ' ______________________________________________________íi_____________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents