Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1985-07-05

lett volna a tanácstag elöltnelc cimezni. A jövőre nézve szükséges­nek látszik a képvsielő és a tanácstag képviseleti tevékenységnek tartalmát pontosabban érthetővé termi, s meg is különböztetni. Az országgyűlési képviselő, természetes, a választókerületi érdekek­nek a felvállalója, de nem merülhet el a provinciális ügyek soka­ságában, hiszen a Parlament az egész népet érintő ügyekben dönt. Ezt az ellentmondást is nem újabb szabályozással, hanem jobb po­litikai eszközökkel lehet feloldani. Kedves Elvtársak! f l í Az ez évi választásoknak sok más mellett az is új vonósa volt, hofny a kettős, illetve többes jelölések miatt nagyobb jelentőséget kapott a választási propaganda és agitáció. Eredményesen vett részt e munkában a központi és a helyi sajtó, valamint a rádió és a televizió. A jelölőgyüléseket követően sorra került választási nagygyűlések, gyűlések és a különböző rétegtalálkozók jól szolgál­ták egyrészt, hogy a XIII. pártkongresszuson megjelölt célok a IINF választási felhivása szerint nemzeti programmá váltak, másrészt a jelöltek személyének, elképzeléseinek megismertetését, népszerűsí­tését . Kedvező fogadtatás a volt az országos választási listán szereplő képviselőjelöltek részvételével megtartott választási nagygyűlések­nek. Az emberek úgy értékelték, hogy az előadók társadalmi, gazda­sági életünk legfontosabb kérdéseiről őszintén, nyiltan és reálisan szóltak. A választási kampány tehát a területen a politikailag eredmé­nyesen, céljainknak megfelelően és hatásos eszközökkel folyt. Tény azonban az is, hogy élesebb helyzetben, olyan szituációban, ( amikor a lakosság a sokszor emlegetett kritikus szemléletnek nagy nyilvánosság előtt hangot adott, nem elég azt gondolni', az eredmények önmagukért beszélnek, hanem tudni kell vitatkozni, s jó fellépéssel, megalapozott érveléssel, sőt a személyiséggel is megnyerni a jelenlé­vőket . TJo á- 8 -- K, ____■ ------------------------------‘------

Next

/
Thumbnails
Contents