Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1984-12-20
■ ;> é- 2 -1./ és 2./ napirend: /A Pártbizottság a. két napirendet együttesen tárgyalta./ Meghívottak: a kerületi Fegyelmi Bizottság tagjai. 1./ napirendhez Deák Gábor elvtárs tett szóbeli kiegészitést, melyben szólt arról, hogy a pártértekezleten elhangzó szóbeli kiegészítés, amely alapvetően három részből áll; 5 év munkájának Jelentős tapasztalataival politizál, az állásfoglalás tervezettel foglalkozik, valamint a szervezetek felkészülésének néhány tapasztalatát foglalja magában, még a Páifoizottság elé ^ fog kerülni. Az írásban előterjesztett anyaghoz nem tett szóbeli kiegészitést. Szólt arról, hogy az anyag több menetben készült; a DEB készítette elő és terjesztette VB elé, majd a VB vitája alapján a DEB átdolgozta és ennek alapján került a PB elé. Azt tervezik, hogy a PB vitája után az anyagot átdolgoznák és utána még visszaküldik a PB tagjainak az esetleges észrevételeik megtétele végett. Ezt követően, a Javítások megtétele után, kerül az anyag nyomdába. A határozat tervezet, bár egybe lesz kötve a beszámolóval, mégis külön kezelést igényel. Ennek megvitatását a Január 25-i PB ülésen tervezik. A vitában és az anyagban Jelzett gondok, ellentmondások természetesen mint feladat Jelentkeznek a határozati részben. Most a feladatok külön nem szerepelnek. Arra gondot fordítanak, hogy a szervezetek munkája épüljön be, amikor nagyobb áttekintés áll rendelkezésre erről a munkáról. Az anyag felfogásával kapcsolatban; terjedelmét tekintve elfogadható, a legjellemzőbb folyamatokat, alapvető ellentmondásokat igyekszik feltárni. A beszámoló a hangsúlyosabb kérdésekkel foglalkozna úgy, hogy maradjon meg Angyalföldre Jellemző előterjesztésnek. A megállapítások részletes bizonyítása nem kérhető számon az anyagból a terjedelmi korlátok miatt. Kérte a Pártbizottságtól, hogy minden fontosnak, lényegesnek tartott dolgot, amely az anyagban nem szerepel, tegyenek szóvá, tapasztalataikkal járuljanak hozzá a közös vélemény kialakításához. I ___ s __ 1 "'‘■MlmMMaWi »» m i _------------------—-----------------------------------------------------c - m i—'— — ^