Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1983-01-21

: > :,j -•*• 1^1* m években sokat változott, erős differenciálódást is tapasztalunk. Azt javasoljuk, hogy körükben a Pártbizottság átfogó, komplex helyzetelemzés m nkálatait indítsa meg 1903-ban. Természetesen továbbra is úgy kívánunk foglalkozni mindezen kérdésekkel, hogy fokozottan építünk a kerületben meglevő számottevő szellemi kapacitásokra, igénybe vesszük külső szak­emberek segítségét. Mivel szűlcebb és tógabb környezetünk fogadókészsége, támogatása belső tartalékaink feltárásához is meghatározó feltételrendszert jelent, és sok jó tanácsot, segítséget kaptunk eddig is, sőt - úgy látjuk - tapasztalataink * esetenként szélesebb körben is hasznosulnak, ha lehet még bővíteni szeretnénk az irányító párt- és állami szervekkel való egyeztetés, közös gondolkodás és cselekvés körét. Kedves Elvtársakl * * Most szeretnék röviden úgynevezett kis ügyekről szólni. Nem azért, mintha nem lenne elég nagy ügyekben gondunk. Inkább azért, mert életünk lépten-nyomon tele \'an egyenként valóban nem döntő, de bosszantó, rossz szájízt eredményező apróságokkal. Ezek felszámolása nem pénzkérdés, együttes politikai hatásuk mégis számottevő. Oda kell hát minden kommunistának figyelni rájuk. Ilyen elem: a pazarlás, a hanyagság# hogy értékek mennek skkszor udvarok sarkaiban, rozsdásodva veszendőbe, vagy éppen í amikor azt látjuk, hogy a Váci úton épülő aluljáró friss vasbeton oldalfalát verik széjjel, mert valaki gondatlan volt és megsüllyedt az egész, mire kész lett. Vagy eSiftíthetném \ k. r * ■----------—----------------------------- z wm ----

Next

/
Thumbnails
Contents