Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1981-04-10

MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT Szigorúan bizalmas! , Ikt.szám: T/22/PB XIII. kerületi Bizottsága 2. napirend szóbeli kiegészítője Bozsik et, : A KB ülésen elhangzottakat is megismerve, még inkább azt tudom hangsúlyozni, hogy ami a kerületünkben az V. ötéves terv alatt történt, tiszteüetre méltó eredmény, mely azok közé sorolható, hogy meg kell becsülni és mindenkivel szemben meg kell védeni. A meglévő belső gondok arra kell, hogy ösztönözzön bennünket, hogy ott ahol kell, feltétlenül indokolt, menet közben is kü­lönböző átvezetéseket eszközöljünk. A kerületi PVB megbizása alapján terjesztem be az anyagot, mely hosszú előkészítő, tervező munka eredményeként, széleskörű tár­sadalmi vita után, PVB állásfoglalása eredményeként került 1I Pártbizottság elé. Az egyeztető munka, a társadalmi szervek által szervezett fóru­mokon a lakosság részéről elhangzottak alátámásszák, megerősí­tik a PVB meggyőződését, hogy a rendelkezésre álló lehetőségek közül a lakosság ellátását legjobban szolgáló társadalompoliti­kai céljainknak megfelelő tervjavaslatot terjesztünk a Pártbi­zottság elé. A tervjavaslat szinkronja biztosított a Fővárosi Tanács VI. öt­éves tervével. A Fővárosi Tanács terve kedvező fogadtatást kell, % „ , hogy kapjon es kap kerületünkben, mindazok miatt, amit a fovaros magára vállal kerületünk vonatkcxísában. A VI. ötéves tervben szereplő feladataink megválósitása kezdeti stádiumban van. Folyik az Áppádhid ki szélesítése, folyik a Szegedi úti építkezés, folyik a Metró építésének további szakaszával kap­csolatos előkészítő munka. r Biztosítja a fővárosi terv számunkra a korábbitól eltérő nagyobb lehetőséget a lakóház felújítási hitel megemelésére. Tudjuk és értékeljük, hogy e néhány példával illusztráltak mögött politikai döntések találhatók. A kerület fejlesztését a népgazdaság helyzete, társadalompolitikai céljaink határozzák meg. Kiemelten szólok a következőkről: Lakásépítés, lakáselosztás: Válatozatlanul a munkások, fiatal há­.gjf ^ _ — •«* ... » -.4* ■ ' i

Next

/
Thumbnails
Contents