Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1981-04-10
m j j | é ! ' .. .1 ■,. jí - 7 -I í . ' A fővárosi lakásépítési .program célkítiUiésévol összhangban Ii törekedünk arra, hogy a magánerős konstrukcióban ópitlő lakások 1 száma növekedjék, amelyhoz szükséges a lakásépítés megváló oltásának anyagi-műszaki feltételeit megteremteni# j Ennek megfelelően a Rokolya utca és az újpesti vasútvonal által j határolt területen 1.3oo - 1.5oo lakás felépítésére alkalmas terűl 1 ] letet készítünk elő# ! A kerületi Tanács fontos feladata a célcsoportos lakásépítés megvalósításúnak elősegítése, a területelőkészitési munkák, a kivi- i telezés során az együttműködés, segítségnyújtás, de a magánerős lakásépítés megvalósításában felelőssége fokozottabb, feladatai j jelentősebbek. A kerület vállalatait nagyobb mértékbeli szükséges bevonni, részvételüket igénybe vonni a magánerős lakásépítési program megvalósításába. Nyújtsanak segítséget dolgozóik lakásproblémáinak megoldásában, építőipari kapacitások biztosításával, hitelek nyújtásával# , 4 A lakásépítési koncepció fontos eleme, hogy az állami lakásépítés a társadalmi igényekhez legjobban közelítő lakásösszetételt valósítson meg, ezt a célkitűzést a magánerős lakásépítés területén is szükséges érvényesíteni. Ez a több gyermekes családok elhelyezését javító nagyobb alapterületű, több helyiségből álló és a fiatalok valamint az időskorúak megfelelő elhelyezését biztositó kisebb alapterületű lakások részarányának növelését egyaránt jelenti, A lakásellátottság javítását nemcsak az uj lakások építésével kell szolgálnunk a következő ötévos tervben. Pontos feladatunknak tekintjük a lakásgazdálkodás javítását. a lakásmobilitás aö< velősét, a nagyobb és kisebb alapterületit lakások csóréjenek tervszerű és szervezett magvalósítását, a lépcsőzetes .lakáscserék körének bővítését, a laknselosztás társadalmi kontrolljónak és igazsúgó sságtinak növelését, ! í < I i------------------—-----—...........................—....—------------------i • — ■■— ' <^ppnS3B^^" —w- — i ^