Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1979-03-23
§ i munka része. Biztosították, hogy a párttagok és a dolgozók is megismerjék a határozat lényegét, valamint az ebből adódó helyi feladatokat. Gondoskodtak arról, hogy a közművelődési munkát minden területen elismerjék, megbecsüljék, és a kitűzött feladatokat közüggyé tegyék*Minden évben munkaterv szerint taggyűlésen, pártvezetőségi és pártcsoport értekezleten napirendként szerepelt a helyi közművelődéssel kapcsolatos téma. Rendszeresebbé vált a kulturális munkát értékelő taggyűlések, valamint a művelődéssel kapcsolatos pártmegbizatások kiadása. A kulturmunkában növekedett a kommunisták személyes példamutatása. A párttagok egy jelentős része példamutatóan tanul, képezi magát, művelődik. A szocialista brigádmozgalomban ők a fő szervezői, mozgatói a nevelési feladatok végrehajtásának. Egyre inkább az tapasztalni, hogy a pártszervezetek a közművelődés sajátos eszközeit felhasználják a propaganda és az agitáció tartalmi kérdéseinek megértetésében és elfogadtatásában. Egy jobban törődnek a közművelődés területén dolgozó káderek ideológiai és kulturális felkészültségének fejlesztésével. Több pártvezetőség a gazdasági és társadalmi szervek vezetőinek minősitésekor értékeli, hogy milyen mértékben segitik elő a műveltségi szint emelését dolgozóik körében. Ez a módszer egyre inkább háttérbe szőrit ja a közművelődést lebecsülő szemléletet. Az elmúlt időszakban a pártszervezetek hatáséra az üzemi értelmiséget sikerült kimozdítani a közömbös szemléletéből, s ennek eredménye az, hogy a mérnökök, közgazdlászok, technikusok rendszeresen részt vesznek az üzemi szakmunkások,betanított munkások továbbképzésében. A pártszervezetek döntő többsége helyesen értelmezi a párthatározatot, és erejéhez, lehetőségeihez képest becsületesen végzi azokat a feladatokat, amelyeket a felsőbb szer; vek útmutatása alapján helyileg is megfogalmaztak. Munkájukban folyamatosság és egyre inkább szakszerűség tapasztalható. ¥ Néhány pártszervezetnél tapasztalható, hogy a határozat megjelenése után napirendre tűztek közművelődéssel kapcsolatos témát, azonban ezt folyamatosan nem csinálják, mások az ellenőrzést hanyagolják el. Vannak olyan pártszervezetek,ahol a közművelődési témákból csak a politikai és szakmai oktatással foglalkonak, és más egyéb területekkel csak ritkán, elvétve. ; __________ 28______ i ..*>#•***■• .j-j; .»■. l _ __ A'-2_ LSi ■■__________-10-