Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1979-09-18

1 i Az anyagból hiányolom, hogy a gazdasági vezetők demokpatikus veze­tési módszere hogyan fejlődött, hogyan segítette elő /^kapcsolódott a társadalmi-politikai munka ilyen jellegei feladatai végrehajtásá­hoz. A szocialista, üzemi demokráciánál még mindig nagyobb hangsúlyt kap, hogy hány fóruma van, rendszeresen müködik-e. Olyan feladatokat kellett megoldanunk a Lemezárugyárban, amit a párt, szakszervezet nélkül nem lehetett volna - a muVt évhez viszo­nyítva 16 ezer órával csökkentettük a túlórát. Meg lett magyarázva, hogy miért van erre szükség, ennek függvényeként többel fejlesztet­­tűk a bért, mint tervezve volt. • í Véleményem szerint, hogy a termelési agitáció és az egyéni agitáció tovább fejlődjön arra van szükség, hogy azok, akik agitálnak ismer­jék a gyár elképzeléseit, menet közbeni céljait. Van egy nagy te­rület a szocialista brigádmozgalom, ahol a brigádvezetőket minden­kor fel lehet sorakoztatni magunk mellé a hasznos, célszerű tevé­kenység érdekében. Többek között abban látom a fejlődés lehetőségét, hogy erősödjék a demokratikus vezetési módszer, a fórumok célszerű­en legyenek alkalmazva. Az is kell, hogy a véleményeknek, kritikai észrevételeknek ne legyen olyan háttere, hogy visszaüssön valakire. Ezek a tényezők befolyásolják az embereket abban, hogy lelkesedje­­nek-e. A cél lényegének megértetése rendkívül fontos. A kollektívá­kat, munkásokat be lehet vonni a legnehezebb feladatok vé^rehajtásá­­ba is. Az anyagban vagy a feladattervben helyet kellene kapnia a termelési agitáció ilyen vonatkozású közelítésének is. Töröcsik et.; Az ár és jövedelem intézkedéseknél volt azó arról, hogy mindeki igyekszik megtartani a jelenlegi életszínvonalát. Ezt azzal tudja elérni, hogy többet, jobban dolgozik. A legnagyobb agitációt ma min­den egyes területen a tettek jelentik. i Anikor a szervezettségről beszélünk, egy vezetőnek tudni kell, hogy mit akarunk csinálni, ha az illető alkalmatlan erre, akkor ilyen szempontból kell a kérdést vizsgálni. Olyan kérdéssel is szembe állunk, hogy a vezető tud-e anyagot, eszközöket biztosítani, mert ha nem, akkor hiába várjuk a beosztott munkástói,hogy jobban dolgoz­zon. _______________JO__________- 9 -* * ***• • •i'* ______

Next

/
Thumbnails
Contents