Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1978-08-18
" ----- ^ 1 ■/ ■ m --------^ I * . -ip I i- 7 -előremutató kezdeményezés, mely alapján a Medicor Müvek dolgozó kollektívája - az eddigi gyakorlattól eltérően - már ez év augusztus végén be fogja adni pályázatát a •'Kiváló Vállalat" kitüntető cimre. A vállalatok és szövetkezetek dolgozói a felajánlott kommunista műszakok időarányos részét túlteljesítették. Ez a tény mind a vállalás teljesítéséért érzett felelősséget, mind a jó agitációs előkészítést, szervezést dicséri. A tavaszi kommunista műszakokon mintegy 35»ooo fő vett részt. A vállalatok folyamatosan keresték annak lehetőségéit, hogy hogyan lehet bevonni a nem termelő területen dolgozókat a kommunista műszakokba. II. A kerületi Pártbizottság Gazdaságpolitikai Cselekvési Programjának végrehajtása, a vállalati pártszervezetek gazdaságpolitikai tevékenysége A kerületi Pártbizottság 1978* évi Gazdaságpolitikai Cselekvési Programjának jelentős része - az előzetes elképzeléseknek megfelelően - megvalósult. A kerületi Pártbizottság. Végrehajtó Bizottság és a Gazdaságpolitikai Bizottság megtárgyalta a gazdaságpolitikai tevékenységgel és a vállalati gazdálkodással összefüggő - a Gazdaságpolitikai Cselekvési Program által meghatározott - napirendeket. A Gazdaságpolitikai Bizottság mellett működő Kerületfej - ( lesztési Munkacsoport foglalkozott a kerületi rekonstrukcióval kapcsolatos szanálások helyzetével illetve a Végrehajtó Bizottság által tárgyalt, kerületfejlesztési té_______________3<r________