Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1976-01-13

» 9 -7/ Az 1975* évben műszaki átadásra megvalósuló három ABC áru­ház mielőbbi megnyitására fokozott gondot kell fordítani, 8/ A vállalatok gazdasági, politikai és társadalmi vezetői lehetősegeikhez képest adjalak maximális segitségot a kerü­leti szerveknek a várospolitikai célkitűzések megvalósitdcá­­hoz# Az év során egy kommunista szombat szervezésével, a dolgozók mozgósításával is járuljanak hozzá kerületünk fej­lesztéséhez, építéséhez* Fordítsanak továbbra is gondot vállalatuk környezetének parkosítására, kulturáltabbá té­­telére, autóparkolók létesítésére# IV, TÖMEGPOLITIKAI MUNKA FELADATAI A tömegpolitikai munka alapvető feladata, hogy gazdasági hely­zetünket reálisan bemutatva értesse meg az V, Ötéve3 és 1976# évi gazdaságpolitikai célkitűzéseket. Sokoldalúan ismortosse a terv sikeres megvalósításának feltételeit, követelményeit /"~s és mozgósítson a végrehajtásra. Az agitációs-propaganda munkánknak, ezután is a gazdasági élet, a gazdálkodási egységek, a dolgozók elért eredményeiből és fel­adataiból kell kiindulni, ugyanakkor nem hallgathatja ol gond­ig ; jainkat sem. Kellő tény és érvanyagot kell biztosítania az egy­séges szemlélet és gyakorlat kialakításához# Az arltációs és propaganda munka.:,- Segítse ez a munka olyan szemlélet kialakítását, amely tár-, ■ sadalmi céljaink eléréséért kifejtett gazdasági tevékenysé­günk vezérlő gondolatait: a hatékonyság, a gazdasági egyen­súly, az ipar szerkezeti átalakítását és a növekedést tartja szem előtt# Mindezek érdekében segitse a belső tartalékok feltárását, a munka termelékenységének növelését, a munkaidő ________________________________________________________________________________________________ —---­-----------------——^ I

Next

/
Thumbnails
Contents