Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1974-05-03
1 453 lD70-oa választusoknál a X. konísresazuara való felkészülés során erőfeszítéseket tettünk, hogy a választott toatUlct.okbo, vezető-* népekbe növeljük a ^munkások aranyit. Ez minden az intőn eredménnyel járt. A választás óta'azonban a testületekben, vezetőségekben ősükként a munkások száma, aránya, amelynek oka egyrészt az in, hoj*y az oiá elmos, jól dolgozó munkások kiouolóare kerülnek ón ez pozitív folyamat, másrészt, hogy a bekövetkezett személyi változásoknál nem volt megfelelj törekvés a munkáoarÍny tartására. Megítélésünk szerint a munkátok nőm kielégítő félkészltősének, bevonásának további okai is vonnak, ezek közül néhányat megemlítenék! — ü munkás lest (Inti tokokkal való !:~r ;dun, az érdemi műnk íban való • bevonásuk, kópz.'attfc tervező rü biztosit lse nem megoldott;- megválasztásuk után sokáig nem tudják mibJl áll a föladatuk, ehhez nem kapnak elegendő segítséget $- jelentős szerepet játszanak hibás nézetek is. Sokon pártvésfcogógünkben nem politikát, hanem formális statisztikai kérdésnek tartják o munkásarány alakulását a titkárok és vsa tJaégi tagok kü"" nőtt. Arra hivatkoznak, hogy a munkások nem megfelelő partnerei a magasan 1'pzott szakmai vez tőknek, nem tudnak hozzá* szólni a bonyolult vezetési, '■ i kérdésekhez#- nem elég szervezi: fct a testületi, vezetőségi munkára alkaL -au mixulcáaok kivéti ezt ásó, ne ve-lánc éa elJzetcs felkészítést j- akadály a;’,é a fizikai dolgos ólaiul, normában' dől? .ásóknál na úgynevezett "mozgási lehet.úségük" korlátozottsága. T"bb munkást visszatart o vél ontott funkció elvállalásától o sok Írásos kötclozottség, d a ok ériclo.-z let munkaidő a In bt ér, után :ln. Ezekben a púi; \élet némely vonásinak jogon kritikája is benne van*- előfordul 0; yco tcin; fcué’ujs munkások részéről indokolatlan icényelme s a égből Zakadó húzódzkodás is. Az üzemi demokrácia nem érdemi, formális éi’vényoíé.ilésc in káros hat. um « műnk In ok funkció vállalására, vagyis olyan jelenségek, hogy clvt írónk gyakran hiába mondják el véleményüket, azon az állami, zd, ; ugl vezetés nem ^ változtat, és ezek után a munkások jelentős aránya éri,elmet,lennek tartja a vélemény nyilvánítását *- a vezető testületekben ezért az indokoltnál na.yóbb arányban vannak vezetők, akiknek a funkció teher. Gyakran, ha akarnak sem tudnak eleget tenni kötelezettségüknek mái elfoglaltságuk miatt. Az is előfordul, hogy nem la akarnak és a pártfunkcióból §dódé kbtelesett ség az utolsó helyet kapja a feladataik rangsorolásában. 8igfa«8aArá ű oMsSbfB ható, hogy a munkások nem megfelelő arányú képviselete a vezetőségekben, testületekben káros politikai hatású ón nem tartható. Gyengítik a párt ti mo^kapcsolatát, helyenként előidézői a kritikáiíőSí. «r légkör kialakításúnak. Sok Így a pártvezetőaógok munkájában a far— « malitás ér nagyon erős az egzisztenciális függőség. A helyzet tehát változásra érett. Az erőfeoziiéaok eredményeként némileg növekedett n nők aránya a politikai vezetésben. A választások éta egyes testületekben azonban ez stagnál. Egyes helyeken növekedés is von. Közéletünkben - különösen a KB 1970-es nőpolitikái határozata óta - fonton politikai k • * • 1 e _______________ —