Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1971-05-14
é-5-munkáját. A jelölogyülések elnökeinek tevékenységét .is pozitívan lehet értekelni. Feladatukat igyekeztek' Jól megoldani, a jelölogyülések menetét helyesen irányították, a kettős Jelölés lehetőségére a figyelmet felhívták, néhány helyen azonban rutinból akarták megoldani a feladatot, s ez zavart okozott. Az uj választójogi törvény pozitívumát igazolja az.előkészítő munka tapasztalata is. A jelölogyülések aktivitása különösen a kettős és többes Jelöléseknél azt mutatja, hogy a közéleti érdeklődés növekedett és ezzel együtt a választék felelősségtudata is. Ez megnutat^ kozott a választás lebonyolításánál is, amely bizonyította, hogy a kettős Jelölések indokoltak voltak és felelősséggel történtek. A Cv kettős Jelölésnél mindkét személy élvezte a választók bizalmát, amely megnyilvánult a szavazatok száraszerüségébein, fiók esetben '•fej-fej mellett” haladtak. j A jelölőgyülésekkel egyidőben kellett kiválasztani a szavazatszedő I bizottságokat /895 fő/, ahol sikerült a fiatalok számát növelni és 1 ez a választás napján igen Jé hatást váltott ki a'választók körében. A választás napján végzett munka értékelése; A választás napján összehangolt volt a különböző társadalmi szervek munkája. Minden választási körzetben a.szavazás megkezdése O előtt a személyi és technikai feltételek biztosítva voltak. A választás lebonyolításával megbízott elvtársak időben elfoglalták helyüket, feladataikat jól oldották meg, A választópolgárok nyugodt hangulatban, fegyelmezetten keresték fel a szavazóhelysegeket, Több választókörzetben az első választókat ünnepélyesen köszöntötték, részükre emléklapot és szekfüt adtak át, amelyet az üzem vezetése biztosított. /Passzomány, Elzott, Metaloglébus, Szere zára- és Gépelem, Elektronodul stb./ A választás a törvényesség betartása mellett jó politikai légkörben zajlott le, semmiféle zavaró körülmény , vagy ellenséges megnyilvánulás nem történt, ami a szavazást akadályozta volna. Kerületünk lakosságának 7o %-a már a déli órákban leszavazott. _ _ , , ---' ■’ —..................’r' __________ __1£______________________________