Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1971-10-19
a néi>ga|jdaságnak, 3i ogy termelő területek ott vannak kiír sználatl-.nui,* polcba kei*ül a nagyfokú munkerőVándorlás• Ezek a népgazdaság eredményében hosszú távon tüntethetők el akkor is ha termelér 3c.cji.rség növekedést tudunk kimutatni. Ezen kívül a munkások magatartására, politikai hangulatára hatással van* i'áyd ojytnrs: A Budapesti Pártbizottság nevében köszönti áb ülss r& stve'v'oit. Az előterjesztett beszámolóval egyetértünk azt kritikusnak, önkritikusnak tartjuk, olyan konstruktív gondolatokat vet fel, • nlyek feltétlenül előre segítik azt a célt amelyet a pártbizottsági ülések elé tűztünk, A beszámoló és e vita is nagyon konstruk ti van, bátran veti fel azokat a legszükségesebb gondolatokat, amely ek-i kel nekünk még küzdeni kell ahhoz, hogy a Pártunk X. kongresszusa* • al eve több célkitűzéseit megvalósítsuk. .A célok és a valóság nem esnek általában egybe. A célok mindig előbbre mutatnak a valóságnál. A X. kongresszus célkitűzéseinek végrehajtás Ara és megvalósítására bizonyos időt, munkát, energiát kell szenteljünk. Ezért határozott úgy a Budapesti Párt VB., hogy mindig a egy év távlatában számvetést készítünk Budapesten hogyan indult be a. kongresszus célkitűzéseinek megismertetése, elfogadtatása, O milyen stádiumban van az egyes célok végrehajtásának megszervezése, i Valcmennyi kerületi pártbizottsággal tanácskozva úgy latjuk, hogy jó utón haladunk. Ez azt jelenti, hogy Budapesti pártmozgalomban, megértették pártunk célkitűzéseit, magukévá tették az alapvető gondola tokát és készek a let i vau Ív .re ölni azok megvalósításáért, Mindez nem azt. jelenti, hogy gond nélküliek,probléma mentesek vagyaink. Tündén érdemleges cél ki tűzés, nagy feladat, számos gond érprobléma, harc közepette valósul meg, Moatmar crak az a kérdés, hogy ezok a gondok, problémák milyen méretűek, milyen természetűek és meddig gondok, meddig problémák. Ezek a mi munkánktól fuganek. A X. kongresszus az eddigi korábbi kongresszusoktól eltérően nem rakott le különbör" ’-árs- A..Imi mérföld köveket. Mindenütt keressük ■ jobi , hatékonyabb, az eredményesebb feladat végrehajtásónak módozatait, problémáit. Azért is nem véletlen, hogy a kérdések középpontjában mindenütt a vezetés színvonala all és a vezetés színvonalával kapcsolatos pozitívumok vagy éppen gondolc és gondolatok, ^ Ez önmagában a X. kongresszus alapvető szerepéből adódik, hogy tevékonyé égünk kulcskérdése a vezetés színvonalának emelése, Amikor c budapesti Pártbizottság olyan határozatot hozott, hogy ogy időközi felmérést és számvetést készítsünk Budapesten, akkor abból az el hatarozásból indult ki, hogy esen időközi számvetés során nézzük meg, hogyan indult el az a nagyfokú mozgalom, politikai szervező tevékenység, amely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a reális célkitűzések valósággá is váljanak. Abbén a munkában kellő türelmet kell tanúsítani a dolgok megérte• tése tekintetében és kellő türelmetlenséget kell tanúsítani"a problémák tekintetében. Az igazán jó vezető keresi azokat a problé| mákat, g'melyek megoldásra várnak, ezzel a fe jlődést viszi előre. Hasonló gondok, problémák a Budapesti Pártbizottságot, VB-t is foglalkoztat ják, több' kérdésben végeztünk elemzést és hoztunk határozatokát? legutóbb a beruházás politikai kérdésekről, ••melyekben I nem kevésbé éles meghatároz ás óla*; került sor, mint itt is elhangzott, hogy mennyiben tekinthetjük a beruházási egyensúlyt ma. Budapesten egyensúlynak. Vagy a munkaerő gazdálkodás kérdéséről is folytattunk vitát, G?ula jdonképpen azon gondok, gondolatok foglal kosi- 7 -’• ___________________________1____________________ i