Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1966-02-08
j '■*’"' ' § * <fj \ -*. g- 2 -Ebben a tárnában is, mint minden elvi politikai kérdésben a körülmények és okok teljességét, sokoldalúságát kell figyelembe venni ahhoz, hogy az egységes állásfoglalás megtörténjen. Ezért indokolt a szocialista demokrácia néhány főbbjellemvonását megmutatni: 1. / A demokrácia politikai kategória, melynek alapját a gazdasági viszonyok alkották és alkotják, A szocialista demokrácia a szocialista tulajdonviszonyokra épül. A szocialista társadalom tehát eleve demokratikusabb, mint a megelőzők voltak, mert a munkásosztály, a dolgozó nép alapvető érdekeit fejezi ki. 2. / A demokrácia érvényesülési lehetőségét mindig az ^ mutatja meg, hogy a dolgozó tömegek milyen mértékben vesznek részt az állam, a vállalat érdekében, milyen beleszólásuk van közvetve, vagy közvetlenül a társadalmat érintő kérdések eldöntésében, milyen szélesek politikai, szociális, személyi és polgár jogaik. A burzsoá állam és politika sem a múltban, sem a jelenben - lényegéből adődéan - nem igényelte és nem Í3 birta el a dolgozó tömegek aktfv. bekapcsolódását és beleszólását a társadalom, az állam ügyeiben. A szocialista állam é3 politika a múltban is ás különösen a jelenben, igényli a dolgozók minden irányú tevékeny részvételét a társadalomban, az állam feladatainak megvalósításában. A polgári és szocialista demokrácia összehasonlításakor minőségi különbségről ^ van szó. 5./ A demokrácia mindig, minden körülmények között csak egyik oldal, a másik a diktatúra, egymás nélkül nem létezhetnek, A szoO cialista demokrácia magasabbrendüsége a szocialista és burzsoá állam különbségéből fakad. Amilyen.az állam osztálytartalma, olyan a demokrácia é3 a diktatúra irányulása is, A demokrácia nincs ellentétben a diktatúrával, a centralizmussál, az egyszemélyi vezetéssel. Sőt éppen e kettő helyes kapt csolása, alkalmazása viszi gyorsabban előre a társadalom fejlődését. 4./ Az elmúlt 20 év alatt a demokratikus jogok gyakorlása 3orán mind nagyobb lett a számuk azoknak a dolgozóknak, akik aktiv c " _ ' A__ l ' .-----------------—-------.---------------------------------- , 11 "