Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1965-07-15
r * -5 - i 1956 után a színházak szerepe könnyebb volt, mert a konszolidációhoz kellett óárulni, és határozottan kellett állást foglalni* a legalapvetőbb követelmény a szocialista kultúra igényessége, és az elmaradott rétegek közötti igényeket áthidalni. Sok nehézséggel kell megküzdeni, mert az Íróktól is függ, hogy milyen a közönsége a színháznak. A kritikusok is igénytelenséggel vádolnak, ha a napi problémákkal foglalkoznak. Az elmúlt időszak alatt kultúrális szempontból a kerület nagy fejlődésen ment keresztül. Nagy az érdeklődés a kultúra iránt, nőtt az igényesség. A közönség 80 %-a munkás. Nőtt a fiatalság száma. Ezért fontos, hogy mit adnak az érdeklődőknek, össze kell hangolni a fiatalok és idősebbek érdeklődési körét. A legfontosabb, hogy hiteleset, igazat adjanak. A konfliktusokat jobban kell megmutatni. A nyugati hatással szemben az a véleménye, hogy nem csak a szakembere^ két kell kellően felvilágosítani, hanem a sok rokoni látogatásra indulókat is. A szólamokkal nem lehet felvenni a harcot, őszintén kell feltárni a problémákat. Ez kapcsolatban van a szocialista hazafiság érzésével is. A haza becsülését, szeretetét kell beoltani az emberekbe, hogy a társadalom előbbre menjen. Kultúrális téren is bonyolult a helyzet, mert konkurrenciával kell megküzdeni a nyugati filmekkel, nyugati zenével. Az Irányelvek felhívják a veszélyékre a figyelmet. Sokkal aktívabbnak kell lennünk. Kevesebb beszédet, és a formát kell megtalálni, mert az ifjúság nagyon hajlik a külsőségek felé. Van közömbösség, passzivitás is. A párt adjon lendületet. Ne csak a gazdasági téren, hanem ideológiai, művészeti területeken és az érzel^ mi hatásra is. A televízió és a sajtó sem szól a mindennapi emberhez, sok a magas színvonalú értekezés. Vass Henrik elvtárs: /Mávaut/ Az ideológiai munka jelentőségét abban látja, hogy a szocialista társadalomban létrejött ellentmondásodat kell megoldani. Nem elég az eddigi politikai öntudat. Véleménye szerint most olyan helyzet alakult ki, hogy létrejött a szocialista keret, de hiányzik a szocit alista tudat. Az anyagban az objektív tényezőknél felvetették, hogy a volt uralkodó osztály tagjai bekerültek az üzemekben. De nemcsak az üzemekbe kerültek be, hanem a vezetésbe is, fontos szerepet játszanak. Főleg szakmai vonatkozásban néztük a vezetőket, és nem politikai vonatkozásban. A kispolgári mentalitást ezek is magukkal hozták és terjesztették. 1 1 ! C”j 1 —--------------------------—------------------------------------------- — ------------7 i wm _______________________________________________________________________________________________________________________i