Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1964-08-04

' "1 í * -lzt­;a1 Hazai kihatása,- feladatok; a MSZMP. KB-a februári határozatában az összes, témát érintő alap­vető kérdésekben állást foglalt; a julius lo-i ülésén megállapítod­­"fcs• nemzetközi ei^teked-et Ööezexiivcisn időszerű, es szükségszerű* Az értekezletet megelőző konferencián csakis az említett 26 párt kép­viselői, a nemzetközi kommunista konferencián pedig a szintén em — ütött 81 kommunista és munkás párt képviselői vegyelek részt. I A^KB. julius ’lo—i ülésén kitűnt: annak dacara,hogy a párttagság kö­rében is, es a közvéleményben is bizonyos viták vannak a témát ille­tően, de a jellemző, elsősorban a párttagságra, hogy a Központi fi­zott ság vonalán áll, tisztán lát, elitéli a KKP-nak ezekben a kér­désekben kialakított álláspontját,magatartását,cselekedetét. A párttagság döntő többsége és a lakosság is a KB. politikai vona­lán áll,- mert sokkal érthetőbbek számunkra a kérdések, amelyek a vita során jelentkeznek, jobban megismerkedtünk a vita tárgyát ké­pező kérdésekkel az elmúlt évek során, mint bár mely más ország. ^ Amikor a KB. igy jellemezte a helyzetet,megállapította: van egy e­> ' ' gészen elenyésző % a párttagságon belül, akik bizonyos kérdésekben közelebb állnak a kinai koracepcióhoz, mint a mi álláspontunkhoz, - ezek elsősorban a szektáns-dogmatikusok, - bár nyíltan nem foglal­nak állást. Ezekkel az elvtársakkal szemben, amennyiben ismerjük né­zeteiket,- a politikai nevelés, a meggyőzés eszközét kell akaklaaz­­ni, különös tekintettel azokra, akiknél a VIII. kongresszus által meghatározott kérdésekben eltérő vélemény van. Ha nem segit ez,ak­kor a nevelés magasabb eszközét kell alkalmazni, amely adminisztra­tív módszerekkel párosul: a g fegyelmit, ha szükséges, a pártból való kizárást. Egyértelmű politikai harcot kell folytatni. Találko­zunk olyan esetekkel is, amikor a harc természeténél és logikájánál fogva az államellenes összeesküvésig jutnak el.Ebben az esetben a törvény' erejével sújtunk le. / Nagy Sándor esete./ A párt politikájától eltérő, dogmatikus nézetek mellett megtalálha­ttuk a jobboldali, revizionista nézetek is,- az esetek tqhb^é^ben < nem párttagoknál, hanem főleg az irodalom, művészet ter&T. Ez ís* ~ö bizonyltja, mennyire szükséges a kétrfontos harc folytatása. A lényege e megáilapitásnak: minimális ez a szám párttagok viszony­latában, valamivel nagyobb a pártonkivüliekre is kiterjesztve. A KB. felhívta a figyelmet,hogy bár ezek lényeges elvi.ideológiai kérdések,- a fő figyelmet azokra a feladatokra kell irany-itani,a­­melyekre a VIII. kongresszus mutatott rá,- tehát az épitómunkára. 2./ Időszerű nemzetközi külpolitikai kérdések; A nemzetközi helyzetnek, a Magyar Népköztársaság nemzetközi helyze­tének számos olyan pozitív vonása van, amelyről beszelni kell, ame- i - iVek azt mutatják,hogy a nemzetközi helyzetben eleg erőteljes,pozi­tív iránvban huta tendenciák vannak; ezzel szemben hatnak olyan ten­denciák, amelyek a hidegháborús konfliktussal telitett helyzetet tű­zik ki célul. 1 Milyen pozitívumok vannak: II I ! ^ 1 Hmm n — -----------------------------------J | * " ~f>Kini.ii.ir: íjum------------ ----------------------------- L ^ ii ; ■ —^PKSP1*1 1 ^ ’ ’

Next

/
Thumbnails
Contents