Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.18.a/3)
1963-07-26
I » . ts» i Keveset foglalkozunk az anyagban a Szlilői Munkaközösségek munkájával, mert ezt a PVB. f. évi augusztus 15-én tárgyalja; a felnőtt oktatásnál az egyetemi,főiskolai hallgatók problémájával nem foglalkozunk,- bár jelentős azoknak az elvtársaknak a száma, akik itt tanulnak,- de ezt is külön fogjuk tárgyalni. Az anyag feldolgozása, de különösen az összegezés során lehetett látni, hogy a törvény végrehajtása oőteljesebb és határozottabb, mint az előző években.Szükséges ez azért,mört amikor a VIII. kongresszus célul tűzte ki a szocializmus teljes felépítését,- ehhez emberekre van szükség , akik korszerű szakmai felkészültséggel, általános kulturális felkészültséggel rendelkeznek. Ahogyan gazdasági terveket nagy távlatokra meg lehet határozni, úgy kell előre gondoskodni arról is,hogy milyenek lesznek azok az emberek, akik n a jövőben a követelményeknek megfelelően tudnak dolgozni, akik közösségi, kommunista emberek, akik a feladatokat végre tudják hajtani. Ezért volt helyes a Párt-Végrehajtóbizottság álláspontja,hogy e témát pártbizottsági ülésen tárgyaljuk meg, a törvény végrehajtása, menetközben való alakítása - a megváltozott körülményeknek megfelelően - végett. A kerületi pártértekezlet is nagyon komoly mértékben feladatul tűzte ki a törvény végrehajtását, hogy ennek során tovább kell javulni a gyermekek, ifjak, de a felnőttek általános műveltségének is. Szocialista fejlődésünk egyik legnagyobb eredményeként könyvelhetjük el azt a nagy kulturális átalakulást,ami hazánkban az utóbbi 18 évben végbe me net; Országos adatok? 1938-ban 8. ált. megfelelő isk. végzett: 34.ooo tanuló, 1962-ben 14o.ooo -"^ 1938-ban 52.000 középiskolás tanuló volt, 1959-ben 145.000 1962-ben 187.000 -"t •^zek a számok,- még a népsürüaödési adatok figyelembevétele mellett isönmagukért beszélnek,- különösen ha figyelembe vesszük,hogy a felszabadulás előtt Magyarországon 600 000 analfabéta volt. 1 . Kerületi adatok: 1949-ben a kerület lakosainak 16.7 %-a - 21.837 fő - volt középiskolás, I 196owban — 2o«6 %-a - 29.252 fő - -M. 6 uj általános iskola épült kerületünkben. Az oktatási törvény meghozását nálunk, de a világon midenhol, az élet r vetette fel; Szovjetunióban: feladat a kommunizmus épitéséhez tömegével adni a korszerűen képett embereket; elért eredményei a tudomány, a technika, az űrkutatás terén nem véletlenek: 3 x annyi mérnök mint az USÁ-ban.----- . . ......... _ . ___________ ____