Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1961-05-29

j *, i | i 1J - 2 -A határozaton: végrehajtásában az apparátusnak igen nagy feladata lesz. Ebben a munkában igen fiontos, hogy a nagy. kérdéseken túl, apró politikai kérdésekkel is foglalkozzanak* A 3 pontban megjelölt feladatok közül, ahol a xi0 instruk­torainak feladatai vannak ismeretébe, valamint ezeknek a gyakorlati életbe való átvitele , helyes törekvés, szükséges. Itt az apparátus osztályainak munkáját kell részletesen kidolgozni és felépíteni annak érdekében, hogy az a gyakorlatban megvalósítható legyen. Ennek a pontnak az utolsó részében szerepel, hogy a többi osztályok a maguk területén végezzenek ellenőrző munkát és több időt fordítsanak a pártszervezetek­ben a segítség adásra. . j A 4 pont foglalkozik a társadalmi munkatársakkal, arról beszél, hogy mindenki a maximumot adja. -^zt nem tartom megvalésithatónak, mindenkinek van saját alapszervezetében is munkája, továbbá van valami szakmai beosztása, a példamutató végrehajtás alapvető feladat. Ezért raaxmmum 2 pártszervezet kijelölését tartom helyesnek. Még egy dolog van, amit hiányolok ebben a beszámolóban, hogy nem került bele az apparátus pártszervezetének munkája. Hogyan támogatja az apparátus vezetést a pártszervezet a munkastílus kialaki­| tásában. Szerintem ezt feltétlen bele kellett volna venni a beszámolóban Szarka elvtárs: • Nagyon egyet lehet azzal érteni, hogy a munkánk során kiemelten kezeljük az instruáló munkában is a 25 üzemek!• i I A mezőgazdaság patronálása a PTO-hoz tartozik, ők foglalkoznak ezzel a kérdéssel, azé, t is, mert az üzemeket ők fogják össze és az üzemek patro­nálják a termelőszövetkezeteket. ' j A ha tározat hosszabb időre szabja meg a munkát és ezért nem lehet u y ^ felfogni, hogy sok feladatat szabtunk meg. , toábhá azér t sem, me t 1 b ' mindezek a kérdések, amelyek itt fel vannak vetve mind a mindennapi munkában jelentkeznek. Tehát nem oly^n határozatról- van szó, amit 1 hónap alatt végre kell hajtani, hanem egy hosszabb időre szél. A munka máris igy folyik, ahogyan le van Írva, csak rögzítjük a munkastílust. En a határozati javaslatot jónak, reálisnak, megvalósíthatónak tartom. Ennek a határozatnak a szellemében dolgunk nap, mint nap. Feltétlen kell a Il0 munka t ár s a inak segíteni, hogy ezt a határos tót maradéktalanul végre tudjuk hajtani. , • , . Felvetődött az, hogy maximum egy emberre három üzem jusson, mi sem gondoltunk arra, hogy sokkal több üzemet adunk gy egy embernek, inkább szélesíteni fogjuk a társadalmi hálózatot. Feltétlen fontos, hogy a VB. felül vizsgálja a társadalmi munkatársa­­f ; kút, hogy képesek e ezt a munkát vinni. Az elmúlt időszakban tárgyaltuk meg a mezőgazdaság patronálásával kapcsolatos feladatokat. Ott olyan htározatot hoztunk, hogy elsősorban politikailag kell a szövetkezeteket segíteni és nem másképen. A Politikai Bizottság álláspontjával megegyező álláspontot foglaltunk mi is el. Mi a megyei Pártbizottsággal megállapodtunk abban, hogy ezt a munkát elsősorban szervezetebbé, céltudatosabbá kell tenni. Ffil kell készíteni a pártszervezeteket 1-1 mezőgazdasági feladat elvégzésére. | 3 . ________ ___ i ] i ' ÉK

Next

/
Thumbnails
Contents