Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)
1985-02-23
- 2 -Közismert, hogy a beszámolási időszakban tárgyalta a Központi Bizottság az 1972-es oktatáspolitikai határozat végrehajtásának tapasztalatait és irányelveket fogalmazott meg a közoktatás továbbfejlesztésére. E ciklusban foglalkozott a KB az ifjúságpolitika kérdéseivel, KISZ KB határozat született a tizenéves fiatalok mozgalmi munkájára, számos a nevelés-oktatás tartalmi kérdéseit pozitivan érintő reform-intézkedés került bevezetésre, áttértünk az ötnapos tanitási hétre, és még hoszszan lehetne sorolni azokat a tényezőket, melyek hatására a hazai művelődésügy valóban a társadalom és a gazdaság szocialista fejlődésének szerves részévé és egyben hatékony alakítójává vált. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy e periódusban az oktatásügy problémái, a tartalmi és feltételrendszerbeli feszültségek, az iskolai nevelés ! hatékonysága széleskörű és - jó magyar szokás szerint - nem egyszer túlzó kritikák tárgya lett. Véleményem szerint nem szükségtelen leszögezni, hogy oktatásügyünk az elmúlt évtizedekben óriási fejlődésen ment át, szervezete, tartalma, hcö