Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)
1985-02-23
iI IMÉ fiw É||ÉÉ j A felmerülő lényegesebb politikai és gazdasági kérdésekben rendszeresen konzultáltunk és tárgyilagosan megállapíthatjuk, hogy minaen esetben az elvárt és szükséges elvi és gyakorlati támogatásban is részesültünk. A beszámolási időszak 5-éve igen sok gondot és problémát vetett fel a vállalatok, szövetkezetek számára, ae nem volt gondtalan ez az időszak az egyes személyek számára sem. Azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy a kerületben élő emberek közöttük szövetkezetünk dolgozói is érezhették azt az . átgondolt politikát amelyet a kerületi Pártbizottság vezetése a kerület életében folytatott. Ebben az igen nehéz gazdasági , időszakban a politikai munkában mindjobban előtérbe került gazdasági munka. ”i szövetkezeti vezetők is éreztük azon törekvést, hogy legjobban úgy szolgáljuk a politikai munkát, ha a gazdasági munkánkat jól végezzük, ha a vállalatainkat fejlesszük cs ha arra törekszünk, hogy az egyének, a dolgozók a munkahej lÉiy lyeiken és otthon a lakásukon is jó körülmények között élhessenek . Mint a beszámolóból is kiderül a kerületi Pártbizottság munkaprogramja és figyelme az élet minden területére kiterjedt, j és arra törekedtek, hogy a nem lebecsülendő nehézségek dacára a vállalatok, a szövetkezetek és az egyének számára minden lehetseges támogatást megadjanak. Nyugodtan megállapíthatjuh azt, hogy a Pártbizottság munkájában, a pártmumcában uj munkamódszerek és uj munkastílusok kerültek bevezetésre, és mind nagyobb hangsúly helyeződött a szakszerűség fokozására és a legfontosabb gazdaságpolitikai tennivalók irányítására* Szövetkezetek abban a megtiszteltetésben is részesültek, hogy 19ő2. novemberében a kerületi Végrehajtóbizottság foglalkozott a szövetkezetek helyzetével és gazdasági tevékenységükké1» ez is jellemzi a megítélésünk megváltozását. r I Kedves Elvtársak higyjék el, hogy az ipari szövetkezetek életében amelyeknek termelése csak töredéke egy ilyen nagy munkás_ kerület termelésének, igen nagy öröm az, ha a Végrehajtóbizottság külön napirendi pontként foglalkozik a szövetkezetek gazdasági m *----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------___ 1 m- .-**>(. _ J _____________________________. , — -— — ■ J '—^ ■ 1 ' ~