Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)
1985-02-23
' I i- 3 -harmadszor: mert tagságunk véleménye ugyanakkor az, hogy az elmúlt 40 év történelmét formáló tevékenységet, az egész társadalmi rendet megváltoztató, tehát a korszak eredményeit jobban, egyértelműbben, nagyobb hangsúllyal kell megismertetni és elismertetni. Tagságunk véleménye, hogy nem egyszerűen joga, hanem kötelessé- ^ ge javaslataival segiteni a kongresszusi előkészületeket, többek között úgy is, hogy az irányelvek vitája után a kongreszszusi határozat kidolgozásához tesz javaslatokat. Ezért javasoljuk, hogy a kongresszusi határozat egyértelműen, markánsan fogalmazza meg a következő öt esztendő teendőit isf kihangsúlyozva a negativ jelenségek felszámolásával összefüggő teendőket, amelyeknek ki nem mondása nélkül nem jutunk előbbre, ugyanakkor a cél megjelölésével fel tudjuk számolni, iártvezetőségünk a tagság véleményét összegezve a Kongresszusi irányelvekkel összefüggően a következőkre hivjuk fel a figyelmet. 1. / Társadalmunkban - a megítélések szerint - egészségtelen \ ' differenciálódás jött létre: jelentős és tarthatatlan vagyoni és jövedelmi különbségek alakultak ki, melyet egyértelmű adórendszerrel fel kell számolni. Ugyanis ez a szocialista elosztási elvvel is ellentétes és ez dolgozóinkat, de a társadalom többségét jogosan iritálja. j ' I ■ 2. / Egyértelműen - ha kell adminisztrativ - harcot kell indítani a már szokásjoggá vált, a szocializmus eszméjétől teljesen idegen, a lakosságot uton-utfélen megkárosító manipulációk, a csalók ellen. Bárhol dolgozzanak ezek, olyan közszellemet szükséges kialakítani, ami elitéli és nem tűri a "markukat nyujtogatókat". Meg kell szüntetni tehát a lakosság teljes kiszolgáltatottságát, védtelenségét, különösen az egyre nagyobb méreteket ! öltő hála és csúszó pénzeket megkövetetőkkel szemben. I . / . L | j £ ' * 1111 ~~ ^ ^