Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)

1985-02-23

~ ' * " "" s* iJB& I u- 2 -I i ii ?«mHbb Reméljük, hogy a kongresszus az irányelvekre adandó viták alapján elvégzi ezen összegezést is, olyan határozatot hoz, mely konkrét célok meghatározásával mozgósítani tudja a párttagságot, s az egész dolgozó népet. Áttanulmányoztuk kerületünk pártértekezlete elé terjesztett állásfoglalást, mely a kongresszusi irányelvek vitáit összeTM __ , gézi, és javaslatokat tesz a szervezeti szabályzat módosítá­sára. Magunk részéről egyetértünk a beterjesztett kerületi dokumen­tummal. Annak tanulmányozása során megállapítottuk, hogy az visszatükrözi a mi tagságunk állásfoglalását is, és ezért érezzük magunkénak azt, mert visszahalljuk tagságunk állás­pontját. Párttagságunk az irányelveket kritikusan fogadta, azért mert: először: az irányelvekben megfogalmazott célból idé­­zek:"meg kell alapozni az életszinvonal érzékelhető emelkedését", ez a megfogalmazás 5 esztendőre kevés, illetve nem konkrét. Mozgósító erővé csak akkor válik, ha konkrét célokat tüzünk a párt tagsága elé. másodszor: nem lehetünk elégedettek, mert az irányelvek több pontjában található olyan megfogalmazás, mely a korábbi kongresszusok dokumentumaiban is szerepelt /pl. korrupció és bürokrácia elleni fellépés, a munkanélküli jövedelmek visszaszoritása, az ifjúság és a nők helyze­te, stb./. Ezzel szemben a tagság azt várta volna az irányelvektől, I hogy napjaink problémáiról, a problémák megoldásáról a jövőbe mutatóan fogalmazzon: • /. ■■■ i -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------' . 4KPH* «•»-nüi i#r~;niiiMii “

Next

/
Thumbnails
Contents