Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)
1985-02-23
í- $ - / . í ?tt A másik dolog, ami a nyugdíjasok általános problémáit illeti, szeretnénk itt is felhívni a figyelmét irányító szerveinknek arra, hogy a társadalomban több kezeletlen probléma van. Ez az egyik olyan kérdés, amelynek a kezelése nem megoldott# Sok szálon futnak egymással párhuzamosan, egymás hatását kioltva olyan intézkedések, amelyek egységes látásmód szükségességét indokolnák. Ezt kivédeni csak akkor lehet, hogy ha legfelsőbb szervünk, valamelyik fontos irányító szervezetünk a nyugdíjasok helyzetét komplex módon tekintené át. Ehhez a komplex áttekintéshez - ezt mi felelősséggel tudjuk javasolni - tudunk javaslatot tenni, mert túl vagyunk a kerületben ezen, ezt elvégeztük, és ilyen szempontból látnunk kell, hogy a politikához képest - a nagy politikához képest - lépéselőnyben vagyunk. És minden olyan előnyt, amit a nyugdíjasok körében végzett munkánkban fel tudunk eddig mutatni, ezt meg kell őrizni, gyarapítani kell, hiszen arra kell gondolnunk, hogy a politika legalkötelezettebb rétegéről van szó, amikor a nyugdíjas társadalomról beszélünk. És ennek a legelkctelezettebb rétegnek a hangulatát javító legkisebb kérdés mellett sem mehetünk el figyelmetlenül. Legyünk kellően érzékenyek, éppen ezért, és kellő figyelmet kell tanúsítani. Még csak egy megjegyzés; nemcsak anyagi természetű, nagyon sok nyugdíjasnál nem elsősorban anyagi természetű gondok vannak, hanem az, hogy mennyire számolunk a megszerzett politikai tapasztalataival,mennyire tudja hasznosítani,az hogy a magára maradottság, a magány hogyan vetődik fel az qgyes idős ember életében. Konkrét javaslat elhangzott Egressi elvtárs részéiről. Azt javasolnám, hogy ne fogadjuk el a javaslatát, éppen annak érdekében, hogy keresni kell a legjobb megoldásokat a nyugdíjasok körében, a szervezeti szabályzatból inkább kerüljön kia az, hogy a nyugdijba vonuló köteles legyen átjelentkezni a körzeti pártszervezetekhez. Adja a kongresszus ezt a központi Bizottság hatáskörébe, a Központi Bizottság alaposan mérlegelje, mérje fel a helyzetet, és inkább egy rugalmasabb formát kellene itt magunk részéről erősíteni, ösztönözni. A körzeti pártmunkát lehet vonzóvá tenni, lehet segíteni, az ott folyó munkának az érdemi volta kallene, hogy vonzza jobban a nyugdíjasokat. Egyszerűbb oldalánál fogjuk meg - meggyőződésem - a kérdést, hogy ha ezt nemcsak pusztán szervezeti kérdésként közelítjük meg, és felment bennünket az alól a felelősség alól, hogy a körzeteknek a helyét, szerepét átfogóan úgy nézzük, hogy be kell illeszteni abba a lakóterületi érdekstruktúrába, és ennek alakján kell olyan feladatokat adni, olyan helyzetbe hozni, hogy az ott végzett munka a nyugdíjasok számára vonzó legyen. Akkor nem utasításramennek a nyugdíjasok ezekbe a szervezetekbe, hanem jó szívvel vállalt kötelezettsegüket teljesítik. Inkább ezt az irányt javasolnám, hogy fogad a el és erősítse meg a pártértekezlet. ElvtársakI A fiatalok kérdéséről is szó volt. Egyetlen megjegyzést tennék csupán hozzá, de ez igaz a munkásokra vonatkozóan is; Felnőtt már a nép ahhoz, hogy őszintén és tisztességesen beszéljünk minden problémáról vele. Ezen belül felnőtt a munkásosztályunk es felnőtt k az ifjúság is ahhoz, hogy ne csak szavakban, hanem mindenütt a gyakorlatban is adjunk ennek a tételnek igazságtartalmat. Amig gondjainknak, problémáinknak egy nagyon komoly hányada ott található meg, , hogy a fiatalok nagy tömegeit a műhelymunkába nem vonjuk be. A végeredményről most már tisztességesen tájékoztatjuk, de igazán a műhelymunkába nincsenek bevonva. És még a munkásaink sincsenek bevonva a műhelymunkánkba. Láng Gépgyár diesel üzeme eladásokkal kapcsolatos hozzászólás és a Szabó elvtárs által elmondottak is nagyon szépén példázza, hogy végül is sikerült elfogadtatni, mert megértették ennek a döntésnek a jogosságát, de jobban alakítaná, formálna a viszonyokat, ha ezt a meggyőző munkát a döntés előtt iktatnánk ba. Mindenütt szempont kell hogy legyen, A3o----------------------------------------------------------------------------------------------|------------------------------ ^ i ---................ M. - " ---------- ~~~