Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)
1985-02-23
^ ■ 1 ; p"—»— m ------------/ • > ... j?i í és az alapvető eszközöket ehhez, minden egyebet mindenkinek saját magának minden kollektívának magának kell a saját területén kidolgozni és megvalósítani. Sokat beszélünkaz emberi tényező szerepéről, ez egy rendkívül fontos dolog, szóval tőkehiányba fogunk szenvedni, ötszáz éve abban szenvedünk és a következő években is ne számítsunk és nem számíthatunk többletforrásra, a szellemi kapacitásunkat, a találékonyságurtetj a szaktudásunkéra tapasztalataink, a mérnökeink, és a munkásaik tevékenysége az ami alapvető és amire támaszkodni kell és amit tartalommal kell Eltölteni, hogy a tisztesség és tisztességes munka értékét kell helyreállítani és az első helyre tenmi minden vonatkozásban. De a gyakorlati intézkedésekben,magatartásban nem egyszerűen csak a Jelszavakban. Még egy dolgot külön aláhúznék, nehaagudjanak, de túlléptem az időt, még azt is amit közben kaptam. Szóval az ipar: itt elhangzott ugye, Angyal elvtárs maúott néhány szót ami Jól han^ott, de úgy nem is volt teljesen igaz.Szóval elvtársak az egy alapkérdés, azt mindenki tudja, a legelmaradottabb bürokrata is tisztában van azzal, hogy az ipar teljesítőképességétől, az általa vétózott termékektől és portékáktól függ hogyan megyünk előre. Ezen belül a szocialista nagyüzemeknek kiemelkedő, rendkívüli Jelentősége van. Akár mondjuk akár nem. Ez ténykérdés. A ma és a Jövő ^ is ettől függ, semmiféle politikai gazdaságpolitikai, társadalompolitikai célt nem tudunk elérni, hogyha itt nem következik be az átlagosnál is Jelentősebb előrelépés. Namost itt rendkívül nagy ezen a területen a vezetők felelőssége, azért is amit mondanak, azért is amit tesznek. Szóval ahhoz, hogy ebben az ötévben egyáltalán magmaradjunk, ahhoz elengedhetetlen volt, hogy a vállalkozási formák sokszínűségét megteremtsük. Akkor is, hogyha tudtuk, hogy ennek vannak bizony negatívumai, és ennek vannak vadhajtásai. Úgy nem lehet kezdeni, hogy először bebetonozom, és aztán azt mondom, hogy tessék rohamra. £tóval igy nem megy, ezeket meg kellett inditani, teret kellett nekik adni. Az igaz? hogy időben kell a vadhajtásokat lenyesni, a visszaéléseket meg a társadalmi erkölcsöket sértő Jelenségeket visszaszoritani és ebben késtünk az igaz, ebben is világosan nem mindent vágni kell úgy egyenesen keresztbe,-hanem azt kell vágni átgondoltan, és céltudatosan, mert nekünk i^en is szükségünk van sa szocialista nagyüzemtől kezdve mindenféle keretben es formában a többletteljesítésre, vállalkozásra, az ötletekre, 'a gondolatokra, és azoknak a megvalósitására. Es itt nem bezárkózni kell, hanem nyitni kell. Tersen egyetértek azzal, hogy a Játékszabályoknak mindenkinek egyformán kell vonatkozni, a teherviselésnek is mindenkire egyformán kell vonat^ kozni és ebben is elmaradtunk, és itt is van amit be kell hozni, mert az a személyi adó és Jövedelemadó az már régen meg kellett volna hogy szülessen, de a vagyonadó is meg kellett volna, hogy szülessen. Nem igy van? már meg leLlett volna hogy szülessen, de ez a mi mulasztásunk. Ez az irányítás és a kormány mulasztása, hogy nem volt ebeje ezeket még saját magával, vagy a saját tagjaival szemben is érvényesíteni, és létrehozni. Szóval itt van mit tenni, ebben én az Angyal elvtársnak igazat adok. De ez az e^ész i^y együtt igaz. A nagyüzemnek bizony egyenlő es azonos Játékszabályok es aanos teherviseles mellett többet kell tudni, produkálni mint bármilyen más alakulatnak ebben a hazában és ebben az iparban, mert a nagyüzemnek igen is előnyei vannak alapvetően óriási előnyei vannak és azokat kell felszinre hozni, és azokkal kell élni és azok azokkal kell élni, és azokba és abban rendkívül nagy a vezetők felelőssége. Nem a munkásokon múlik ez elvtársak elsősorban, az hogy a munkások között ¥ van meg a6 a lógósók száma, az is elsősorban a vezetők felelőssége, és a pártszervezeteké is. Ezt már nem merem hangosan mondani, mert a hátam az nincs biztosítva. Úgyhogy én ehhez ennyit tudnék hozzátenni. 113