Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)
1985-02-23
I {i I .107 I Nem számoltunk azzal a ténnyel, hogy több mint harminc éven ke-I resztül túl jól végeztük ezt a tömegformáló tevékenységet. I Nagyonmélyen meggyökereztek azok az igazságok, sokszor főigazságok, I melyek később kiderültek, amelyeket mi adtunk át az emberek több-I ségének^ amelyekre mi tanitottuk az embereket. Úgy gondolom, hogy I alapvetően egy nagy hibát követtünk el a marxizmus oktatása kap-I csán és azért szólnék errő]különösen, mert ebben kelj a következő I időszakban továbblépnünk, előrelépnünk. Nem az ismeretátadással I volt probléma,hanem nem igazán a marxizmus lényegét adtuk át. I Tehát miközben ismereteket adtunk át, nem tanitottuk meg az embe-I reket igazán marxista módon gondolkodni. És csak a lényegét vesz-I tette el ezzel a marxizmus, hiszen a marxizmus az a tudomány, amelyik I mindig a valóságot elemzi, mindig a valóság törvényszerűségeit I igyekszik feltárni és ezeknek a törvényszerűségeknek az ismeretében I próbálja meg a társadalmat, a gazdaságot tudatosan irányítani. I A mi társadalmunkat természetesen. És erre mi nem figyeltünk eléggé I oda. A következő időszakban az ismeretátadás mellett azt hiszem I hogy a legfontosabb feladat a tudatformálás területén a pártszer-I _ vezeteknek^az, ho^y ezt a gondolkodásmódot próbálják elsajátíttatni I a párttagsággal, es rajtuk keresztül a pártonkivüli dolgozókkal. I A másik probléma, amiről szeretnék beszélni, - említettem már, hogy I fél igazságokat adtunk át az embereknek. Rossz interpretációkat. Szóval egy sor olyan dolog rögződött az emberekbe, amit a marxizmus sehol nem ir le. Sőt pont az ellenkezőjét, állitja. És ma ezeket kérik az emberek számon tőlünk. Úgyhogy nekünk azt hiszem hogy az is feladatunk, hogy mi mágiánk nagyon Jól értelmezzük, és értsük a marxizmust és igy adjuk tovább ezeket az ismeretanyagokat. És itt nem az ideológia továbbfejlesztéséről van szó, hanem a meglévő ideológia megfelelő terjesztéséről. Hát mindezek a problémák vezettek el oda, hogy elszoktunk Jónéhányan attól, hogy elvi- ideplógiai álláspontunkat határozottan védjük, vitákban képviseljük, és fejlesszük is. Ennek következtében egy sor Jelenség tapasztalható társadalmi életünkben amelyek megléte kétségtelenül"nehezebé körülmények ellenére sem szükségszerű, és felszámolásuk elengedhetetlenül szükséges, a gyorsabb előrehaladáshoz. ^ Ezek közül szeretnék csak néhányat kiemelnij Minden szinten, az állami élet szintjén is ugygondolom a vállalatok életében is túlzottan pragmatikussá váltunk. Itt is valahol az ideológiai zűrzavar, a probléma. Ne értsenek félre, szóval nem tagadom, a gazdaság meghatározó szerepét, nem is lehet tagadni. Korábban sem lehetett, de a mai világban különösen nem lehet, tagadni. De azt igen is Jogosan igényeljük, azt hiszem minden szintjén az életnek, a mi társadalmunkban. Éppen egyik nagy előnye a mi társadalmunknak, ho^y minden gazdasági döntés politikai hatását nagyon világosan érzékeljük, lássuk, mérlegeljük, és ennek ismeretében döntsünk. És hát Jónéhány példát lehetne felhozni, amikor én nem állitom azt, hogy nem mérlegelték az állami és vállalati szervek a döntések hatását, de ezek mind nagyon láthatók és ■ érezhetők, ez egészen biztos... Három példát had mondja, ugye szóbakerült a vitában az áremelés kérdése. Na elvtársak azt már világosan értjük, azt hiszem a mi társadalmunkban élő emberek is, hogy a mi társadalmunkban az áremelésre szükség van. És hosszú ideig szükség is lesz, talán addig amig árutermelés lesz ebben a gazdaságban. Ami kevésbbé érthető, és nem mindig világos számunkra, hogy mikor mit emelnek, és miért.emelik azt, és milyen időpontban. Én csak most az időpontról szeretnék szólni. Szóval borzasztó szerencsétlen helyzet, a mi számunkra - a kommunisták számára akiknek aztán az életben magyarázni kell,amikor pártunk - kormányunk m I r _______________________________________________________