Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.18.a/1)
1975-02-15
^zaló. János a Magyar Hajó- és Darugyár PB. párttitkára Üdvözölte a kerületi pártértekezlet résztvevőit, és megállapította, hogy a Pártbizottság beszámolója alapján a kerületben az elmúlt ! négy év folyamán eredményes munka folyt a X. Kongresszus, majd ezt követő Központi Bizottság által kiadott határozat alapján. Megítélése szerint a kerület kommunistái jó érzéssel tekinthetnek vissza munkájuk alapján az elmúlt négy évre. Az Írásos beszámoló és á szóbeli kiegészítésen túl, az elmúlt években a napi munkánk alapján is azt tapasztaltuk, hogy a XIII. kér. Pártbizottság határozottan, következetesen és jó színvonalon irányította és szervezte a kerületben a politikai és gazdasági tervfeladatok végrehajtását. Igaz az is, hogy az elmúlt években ellentmondások is keletkeztek, amelyekről elmondhatjuk, hogy fejlődésünk velejárói, de ezt sem lehet mindenre ráfogni. A beszámoló foglalkozik ezekkel a gon, dokkal is, pl. a vállalatuk esetében is. A kerületi Pártbizottság, mint ahogy a beszámolójában is írja, a vállalat alapvető problémájának feszültségének feloldásában kezdeményező volt, ennek jelentősége nagy volt. .Elmondta azt is, hogy egy két évvei ezelőtti pártértekezleten nem tudtak volna gondjaikról a maihoz hasonló higgadta ággal beszélni. Említésre méltónak tartja a következményekből levonni a tanulságot, mjam belátják, hogy a mai bonyolult világgázdság közepette a magyar népí gazdaságon belül egyes nagyüzemek termékszerkezetét, struktúráját különösen hosszú távra nem könnyű kialakítani. Azonban a különféle alternatívák kialakításában sokszor nem a népgazdasági és a vállalati érdek tükröződött. Hozzátartozik az időszak fontos és nem figyelmen kívül hagyható tanulságaihoz az is, hogy a vállalat derékhada, mindenek előtt a vállalat kommunistái tovább állták a sarat a bonyolult helyzetben is. A végső megoldást ténylegesen a Központi Bizottság 1972. novemberi határozata hozta meg. ^ E körülmények figyelembevételével is tulajdonítanak nagy jelentőséget a kerületi PB. állásfoglalásainak, mindazokban, amelyekben egyrészt a vállalaton belüli tennivalókra irányította figyelmüket, másrészt szorgalmazta felsőbb szerveiket a vállalat helyzetének rendezésére. Hozzászólásában még egy kérdést emelt ki. A beszámoló a határozatok végrehajtásáról szól. Aláhúzza azt, hogy annak minden fejezete, igy a gazdasági építő munkával foglalkozó, a kerület fejlesztésével, a közművelődéssel kapcsolatban is arról ad számot, hogy mennyi mindent tettünk a kerületben élő és dolgozó emberekért. f A másik jelentős kérdés, hogy a beszámoló terjedelmileg és tartalmilag is fontos szerepet ad olyan jelentős kérdéseknek, mint a dolgozók hangulata, társadalmi közéiaete, mi a véleményük az üzem, a kerület, az ország ügyeiről, hogyan szólnak bele a vállalat ügyeinek intézésébe. Mindezeknek a feladatoknak a jobb megoldásáért a hajógyári kommunistáknak még sokat kell tenniük, az elkövetkező hónapokba .,években.- 47 - • I (-1& í