Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.18.a/1)

1970-10-17--18/1

-69- 6 Amig a jubileumi Emlékéremmel kitüntetettek aránya kerületünkben globálisan 21,7 %» addig ezeknek az aránya a körzetben 6o %. Ezek az arányok azt jelzik, hogy a magyar munkásmozgalom fasizmus alatti harcosai, továbbá a felszabadulás után a proletárdiktatúra kivívásában és a szocializmus építésének kezdeti éveiben oroszlán­­részt vállalt elvtársaink többsége ma már a körzeti pártszervezetek bagállomáiyában van. A munkáshat alomhoz, a párthoz való hűségük nagy értéket jelent. Hangulatuk, véleményük környezetükre ma is hat. Ezek között az elvtársak között találhatók azok, akik - mint a beszámoló­ból is olvashattuk - féltve a szocialista rendszert - liberálisnak látják a demokratizmus kiszélesítésére irányuló törekvéseket. Ezek­ben a féltésekben a szocialista rendszer iránti szilárdáágukab kell látni, ha hibás is a szemléletük, párthüségük és szilárdááguk nem függ attól, hegy hogyan alakul az élet színvonaluk. Az Elvtársak bizonyára tisztában vannak azzal, hogy nagyon sok nyug­díjasnak bizony elég nehezek az életkörülményei, örültek az év elei nyugdijemelésnknek, de a juttatott emelés bem fedezi az állandó jelle- ’ gü áremelkedéseket, mely nyiltan, vagy burkoltan jelentkezik. A Pártbizottság beszámolójában említést tesz arról, hogy a közügyek iránti érdeklődés fokozódott és hogy több aktiv dolgozó lakóterüle­tén is vállal társadalmi feladatot. A körzeti tapasztalat azt mutatja, hogy ez a közügyek iránti érdek­lődés nem kielégítő. A tanácstagi beszámolók viszonylag alacsony látogatottságából pld.az világlik ki, hogy a lakóterületek közügyei iránti érdeklődésben közöm­bösség mutatkozik. Sajnos a lakóházi kommunista csoportok megszüntetésével a kapcsolat a körzeti pártszervezet és a területen lakó még aktiv dolgozó pártta­gok között szint teljesen megszűnt. Távol áll a körzetek szándékától, hogy az un. regisztrált párttagokat még a lakóterületi pártmunkával is leterhelje, azonban az feltétlenül szükséges, hogy résztvegyenek és törődjenek a lakóterületükk közügyei­­^ vei és politikai helytállásukkal a lakóterületen is képviseljék a párt célkitűzéseit. Ezért kivánatos lenne a munkahelyi pártszerve­zetek részéről hatást gyakorolni a dolgozóikra, különösen a pártta­gokra, hogy tartsanak kapcsolatot a lakóterületi pártszervezettel, segítsék annak politikai munkáját. Elvtársak! Körzeteinkben a X. Pártkongresszus irányelveinek és a Szer­vezeti Szabályzat tervezetének a pártcsoportonkénti megvitatásában a párttagság több mint 7o %-a vett részt. Ez azt jelenti, hogy a körze­tek párttagsága élénk figyelemmel kiséri a párt politikáját. A körzetek tagsága nagy felelőséégtudattál készült fel a X. Pártkong­resszus irányelveinek megtárgyalására. Nagyon sok eititárs vett részt a vitában és egyetértettek az Irányel­vekben foglaltakkal. Számos problémát vetettek fel az elvtársak, melyek közül egynéhányról tartom szükségesnek tájékoztatni a tisztelt • Pártértekezletet. Nyugtalanságot jelent számukra az árak emelkedése, hogy sajnálatosan elharapódzott a korrupció, az erkölcstelen anyagias­ság, harácsolás és a túlzott igényesség. A szolgáltatások területén mutatkozó hiányosságok. Többen felvetették, hogy a nyugdíjasoknak egy része akkor is ottmarad a munkahelyi pártszervezetben félreértve a KB vonatkozó határozatát, ha nem szükséges, illetve célszerű, hogy ottmaradjon. Ez azt vonja maga u | ' [______________ I, • _----------------------------------------------------------------------------------------------- -mm ------------------ ■ H; --------a ....................... • ^

Next

/
Thumbnails
Contents