Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.18.a/1)
1970-10-17--18/1
* Nem a valóságos érbékbermelés árán jön létre a nagyobb nyereség. A Ft ma már nem ér annyit, mint két évvel ezelőtt, és egy év múlva még kevesebbet fog érni, éppen ilyen természetű dolgok miatt. A Központi Bizottság elhatározta, hogy a bérkérdést kézbeveszi. Elterjedt a harácsolás, jövedelemszerzés, sokan félreértik, hogy milyen rendszerben élünk. Vannak emberek, akik 19^5-ben örültek, hogy léteznek, majd látták, hogy jól lehet létezni és ezt ki is használják. Van réteg, mely soha nem dolgozott és nem is fog, minden munkát elvállal, csak dolgozni ne kelljen. Igaz, hogy nálunk békés utón győzött a forradalom, de egyes embereknek azért meg kell tanulni tisztességet. Itt is rendet kell csinálni. Meg fogjuk adóztatni azt a bizonyos kategóriát úgy, hogy csak úgy füstöl. Egy embernek elég egy munkát elvégezni rendesen. Nem akarok vitatkozni Benedek elv társsal a kulburmunkát illetően, ő jobban tudja, abban a társaságban dolgo' zik. Kötelessége szenvedéllyel szóvátenni az itt észlelt jelenségeket és helyes, hogy szembeszáll az általános!básokkal. Érzékeltette p- Benedek elvbárs a művészetnek alapvető funkcióját. Egyetértek ezzel, de olyan társadalomban, amelyben mi élünk és még nem szilárdultak meg teljesen a társadalmi viszonyok, a művészetnek a feladata, hogy neveljen és ha kell direkt módon is neveljen. Voltak művészeink, akik rendelésre Írtak, alkottak dolgokat. Erre most nincs szükség. De ne kalandozzanak el a bértől és időből. Az a munkásosztály, mely ennek a rendszernek baját nyakába vette szeretné reálisan ábrázolva látni, olvasni magát. Nem ábrázolják reálisan a magyar munkásosztály erőfeszítéseit, ha egy mun ásemberb bemutatnak az idegbajos. E témában idézi Kalinyinb, akinek egy költő bemutatta szerelmesversét, válasza az volt: ebből elég két példány, egyik neked, másik a szerelmesednek. Végezetül tolmácsolja Kádár elvbárs üdvözletét és jókívánságait a XIII. kerületi kommunisták, dolgozók felé, - aki most itt nem tudott megjelenni, mert Csepelen van. 1 : . j r1 I I * ' [ I ' í 64. (•.. .. ........ 1 ..... 1 ~~ L «0>‘+ f Mii i HH - -________- --------------—---. —.------.............................. *....«J—' ' '