Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.18.a/1)

1966-10-21--22

■-57- * A kerületi pártbizottságnak e tevékenysége kapcsán a munka gyengesé­gét elsősorban abban látjuk, hogy túlságosan türelmesek vagyunk , tul­­ságasan bízunk egyes elvtársak Ígéretében,amikor bizonyos kritikai meg - jegyzésünkre egyetértéssel válaszolnak. Az elmúlt négy év tapasztalata bizonyítja , hogy néhány elvfeárs visszaél ezzel.a bizalommal,türelem­mel, emberséggel és nem v áltoztat magatartásán. Másrészt e munkánknak egy olyan gyengeségét is látjuk, hogy a kiválasz­tásnál több alkalommal került előtérbe a felkészültség, az ismeretek, és kevésbé, hogy milyen az emberekhez való viszonya, az emberi tulajdon­sága az illető elvtársnak. Követtünk el ilyen vonatkozásban is hibákat. Minden vezető funkcionárius valakihez, va^’y valamilyen szervezethez tar­tozik, és hozzá is tartoznak emberek. Ezért kötelessége minden elvtárs­nak, hogy foglalkozzon a hozzá tartozó emberekkel, ez a foglalkozás minél eredményesebb legyen. Akkor nem követünk el hibákat. A vita során elhangzott,hogy kerületünk két színházi párt:.: ervezete tevé­éi^.enységével kapcsolatban nem elég bátran bíráltunk. Ezzel egyetértek; azon­­' jan nem is volt célunk mind azokat a gondokat felvetni,amelyekkel elsősorban e két kulturális intézményünkben dolgozó kommunisták találkoznak,amelyek­nek a megoldására ezek az elvtársak vannak livatva.A beszámolóban csak az alapvető kérdésekre uraltunk. Mindkét színház pártszervezetének, az ott dolgzó kommunistáknak,és gazda­sági vezetőknek feladata, tőlük zt igényeljük, várjuk, hogy müsorpoliti­­kájukban az eddiginél jobban vegyék figyelembe az üzemi dolgozók azon igé­nyét, hogy minél több olyan darab kerüljön színre, amely társadalmunk prob­lémáival foglalkozik, és ezek konstruktív módon kerüljenek színpadi feldol­gozásra. Erre ösztönözzék az Írókat, a szocialista drámát hatékonyabb módon munkálják ki, hogy azok szórakoztatva neveljenek, formálják a dolgozók vi­lágnézetét . A színházi pártszervezetekben dolgozó kommunisták és vezetők a jövőben az eddiginél nagyobb figyelmet és energiát fordítsanak a vezető színészek világnézetének, politikai és morális magatartásának alakítására. 'foglalkozott a beszámoló kerületünk két nagy vállalatának termelési prob­­lémáival; a MHDGY. és a Láng Gépgyár kerületünk két, legjelentősebb ipari objektuma. Az ott dolgozók létszáma és a bennük létrehozott termékek mennyi*; ségének nagysága azt igényli, hogy 1966-os terv kot teljesítsék. E két vállalat termelési eredményei - azon túl, hogy mit jelentenek válla­lati vonatkozásban.- kerületi,budapesti és országos méretekben is jelentős szerepet játszanak,- hiszen a hajógyár nem csak mint üzem,hanem mint iparág1 jelentkezik. E két vállalat jelentős politikai és gazdasági tényező,- anelyeknél most le­maradás van. E két vállalat kommunistái nevében az elvtársak felszólaltak,­­de valanogy úgy éreztem, hogy mi a pártbizottság beszámolójában többet mond-' tünk arról,hogy tevüket teljesíteni fogják, mint itt maguk az elvtársak. Y Véleményem szerint mindkét vállalatnál meg van az objektív és szubjektív fe‘ tétele annak,hogy tervüket teljesítsék. Nagyon sok múlik ebben a vezetésen, a mozgalmi szervek és gazdasági vezetők felelősségteljes tevékenységén. A terv teljesítéséhez mind két vállalatnál szükség van arra,hogy :- a gazdasági vezetők fent és lent, a mozgalmi vezetők fent és lent egy fejjel gondolkodjanak és vezessenek;- teljes őszinteség,elvi alapon álló kritikusság jellemezze az elvfeársak munkáját. Ezek hiányában nem látjuk reális alapját,ahnak,hogy a tervet teljesíteni tudják.------------­' " _ 7 wm -------------------------------------------------­i *

Next

/
Thumbnails
Contents