Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.17.a/11)

1988-06-15

vezetek maguk pedig eddig még nem találták meg a megfelelő módszert az elszigeteltségből való kitörésre. A párttaggá nevelés a korábbi években két pillérre építkezett; a párt általános társadalmi tekintélyére/ illetve a párttaggá nevelést végző oktató személyes befolyására. A jelen helyzet­ben a párttagok egy jelentős részének a hite is megrendült a pártban, így kevesebben vállalkoznak pártépítő munkára/ másrészt hiányzik ehhez a párt korábbi társadalmi tekintélye is. Mind a négy intézményben megtorpant, a tagfelvétel. E tekintetben csak akkor várható előrelépés/ ha a felső párt­vezetésben az erőviszonyok a reformszárny javára módosulnak/ s a párt valóban élére áll a reformfolyamatnak. Feltétlenül szükségesnek látszik/ hogy az intézményi pártszervezetek munká­ja, állásfoglalásai szélesebb körben nyilvánossá váljanak. Cél­szerű lenne taggyűlésekre pártonkívülieket is meghívni, párt hirdetőtáblát felállítani, amelyen a helyi taggyűlések érdeklő­désre számot tartó határozatait ki lehetne függeszteni stb. A fiatalokat akkor tudjuk a pártba vonzani, ha sikerül őket meg­győznünk arról, hogy ott demokratikus légkörben értelmes munkát végezhetnek. S ha az alapszervezetben ez lehetséges, akkor csu­pán ennek a nyilvánossá tételére van szükség. Összegzés és ajánlás Meg kell állapítanunk, hogy az egyetemi-főiskolai hallgatók ideológiai-politikai arculata az utóbbi években differenciáltabbá vált; kiváltak kisebb pregnánsan politizáló csoportok - gyakran negatív attitűddel -, s nőtt ugyanakkor a közömbös,passzív hallgatók rétege. Az ifjúság politikai r n- 19 -L-----——

Next

/
Thumbnails
Contents