Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.17.a/10)

1985-07-19

r . i 3. A KISZ munkáiéról meglehetősen eltérő vélemények hangzottak el. A megkérdezettek nagyobbik része abban latin a hibát, hegy a KISZ nem tud elég vonzó politikai kulturális es álta­lában közösségi programot adni a fiatalok számára. Hiányzik 1 a kezdeményező készséget és öntevékenységet mozgósító ere. 1 A KISZ munkáiéban még előfordul tervszerutlenseg, kampony­­szorüség. Szerintük aránylag kevés az aktív KISZ tag, de rájuk viszont hamar felfigyelnek és “tál" könnyen kerülnek ,be a pártba. A megkérdezettek többségének véleménye szerint a KISZ-nek többet és jobban kellene foglalkoznia a felaoa­­tokkal, a fiatalok nevelésére. Nagyobb figyelmet kellene fordítani a fiatalok párttaggá ! nevelésére. Mint elmondották, voltak köztük olyanok, akik már korábban szívesen beléptek volna a pártba, de csak koson figyeltek fel rájuk a KISZ-ben és Így később lettek parttago.. Ezen a téren fokozottabb felelősséggel kellene segíteniük a KISZ munkáját a párttagoknak. Mások véleménye szerint a KISZ jó előkészítője a párttaggá nevelésnek s pozitívumnak tartják, hogy sok fiatalra eppon a KISZ-ben végzett jó munkája miatt iigyeltek föl, és ték fel őket o pártba. Mindkét nézet hangoztató! elismertek, hogy a KISZ Igyekszik feladatának,.aJjftS*--t<iPai-.ea-maabirifftani velük. AÍT'io belátták, hogy nehéz a fiatalokat összefogni. mnak-eovik okát az anyagi ösztönzési rendszer igazságtalan­ságaiban látják. Szerintük fiatal is végezhet es vegez o yon jó munkát, mint sok idősebb monkatársa. A megkérdezettet zöme hangsúlyozta azt a felelősséget, amely o politikai es gazdasági vezetőkre hárul a fiatal pályakezdők munkába állításakor. Véleményük szerint a pályakezdő fiataloknak fokozottan érezniük kell, hogy a munkahely vezetői torodne; egyéni problémáikkal, gondjaikkal. A szakszervezet munkájával kapcsolatban általában jó véle- 4 mények hangzottak el. Véleményük szerint a főbizalmiak alkalmasak feladatuk ellátására. Azonban itt is hangzottat e negativ vélemények, mint pl: a szakszervezetnek többet kellene foglalkozni a dolgozok személyes gondjaival, u—— J ' « 1 1 ■ " "I1 " ■ ■ — --------------

Next

/
Thumbnails
Contents