Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.17.a/9)
1981-11-04
r “i- 8 -A beszámoltatások alkalmával nemcsak a gazdasági vezetők számolnak be hanem a munkaterületen dolgozó szakszervezeti bizalmit ós szocialista brigádvezetők is a gazdasági vezetéssel való kapcsolatukról, a munkamegosztásról a feladatok végrehajtásában* Pontos agitációs feladatuknak tekintik a feladatok egységes értelmezését és a cselekvési egység kialakítását a végrehajtásban. Ebben az évben a gazdasági vezetés a munkaverseny-mozgnlom továbbfejlesztése érdekében egy függetlenített munkaverseny felelőst nevezett ki, mely intézkedéstől a versenymozgalom további fellendülését várják. Véleményünk szerint a Pártvezetőség gazdaságszervező, ellenőrző tevékenysége az elmúlt időszakban tartalmában ós módszereiben egyaránt fejlődött és megvannak a feltételek ahhoz, hogy feladatuknak a jövőben, a megnövekedett követelmények mellett is eleget tudnak tenni. 6,/ Észak-Budai Munkás ÁFÉSZ Áttekintve a pártvezetősóg munkatervét megállapítható, hogy. azok túlnyomó többsége a gazdaságépitő munkával kapcsolatos. A témák meghatározása és időzítése megfelelő gondosságra utal. i A vezetőségi ülések és taggyűlések mellett - az ÁFÉSZ heterogén, jellege miatt - nagy jelentősége van a pártcsoportok munkájának. A gazdasági tervek összeállításánál figyelembe veszik a 8ZÖVOSZ és a Belkereskedelmi Minisztérium kereskedelempolitikai irányelveit, valamint a kerületi lakosság érdekeit. A tervék kialakításában és a végrehajtás minden fázisában aktivan vesz részt a pártszervezet. A tervjavaslatot a taggyűlésen kívül a Pártvezetőség és a Szakszervezeti Bizottság együttes ülése is megtárgyalja. Pld.szám; 20 G,; Karancz V. [u- - - -