Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Tudománypolitikai Munkabizottság, 1984 (HU BFL XXXV.17.a/8)

1984-05-18

I— —I I im, ( ■ A kutatói utánpótlás nevelése a ~^an ad.l. Az utánpótlás pályázat utján kerül az Intézetbe. A kiválasztás alapvetően az eminens hallgatók tudományos diákköri, illetve a végzett hallgatók tanári gyakorlatának eredményeire, a kutatói pálya iránti affinitására épül. Más szakok, illetve tudományágak tekintetében viszont többségé­ben azokkal kell megelégednünk, akik éppen adva vannak. Ennek következménye pl. hogy az élettani kutatómunka területén a be nem válás következtében nagy az utánpótlás fluktuációja. ad.2. Fentiekből következően a fiataloknak már lehetőségük volt az Intézeti környezet megismerésére, s a rendszeres kapcsolatok révén kialakítható volt témaválasztásuk is. Más területeket érintő/viszont az Intézetben nyújtott telje­sítményük, szakmai irányultságuk s azok minősége az, amely a témaválasztást végül is meghatározza. ad.3. A szakmai-tudományos továbbképzés lehetőségei ad*ottak. Tovább­képzésüket szolgálja az Intézeti referálóülések rendszere, az egyetemi doktorátus megszerzése, továbbá az aspirantura és a külföldi tanulmányutak, mely azonban az anyagiak elégtelensége miatt igen visszafogott. Továbbképzésükhöz tartozik egy-egy határterületi tudományágnak megfelelő újabb diploma megszerzése vagy pl. orvosok, mérnökök esetében a szakorvosi-, szakmérnöki képesítés megszerzése. Továbbképzésüket s annak irányát minősítésük rögziti. ad.4. Eredményeik értékelését a minősítéseken túl a káderfejlesztési tervben megfogalmazott elvárások rendszeres számonkérése is magában foglalja. ad.5. Az 5-10 éve az Intézetben dolgozók tudományos eredményei jelen­tősek, ugyanakkor g^rakorlati hasznosulásuk nem éri el a kívánt mértéket. Az elért eredmények részben egyetemi doktori, másrészt l ----— _J

Next

/
Thumbnails
Contents