Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Tudománypolitikai Munkabizottság, 1984 (HU BFL XXXV.17.a/8)

1984-05-18

E tekintetben szükséges egyes idősebb kommunista kutatók egyéni példamutatásának továbbjavítása, a KISZ-szervezet szere­pének továbbnövelése, valamint az objektív okok miatt is sokáig megoldhatatlan pártépitő munka kibontakoztatása a fiatal kutatók körében /ennek magyarázata főként arra vezethető vissza,^hogy kö­zel tizévig fiatal kutató alig került az Intézetbe, s ezáltal egy "generációs szakadék" keletkezett/. A fiatal kutatókkal szemben ugyanakkor igényként merül fel a nagyobb politikai elkötelezett­ség, a társadalmi feladatok vállalásában való aktívabb közreműködés stb. Jelenleg részben az egzisztenciális biztonság megteremtése /lakásgondok megoldása, családalapítás stb./ következtében a fia­tal kutatók általában előnyben részesítik tudományos fejlődésül^ egyoldalú biztosítását, nem hanyagolják el ugyanakkor ideológiai, politikai képzésüket sem, a párthoz való "vonzódásuk" kialakítású­ban, egyes erre érett fiatal kutatók párttaggá nevelésében azonban az intézeti kommunista kollektívának még további jelentős szerepe van. Ez utóbbi annál is inkább probléma, miután az utóbbi években az intézeti pártszervezet tagságának gyors "elöregedése" követke­zett be, a már részben ismertetett és objektiv okokra is vissza­vezethető pártépitési munka hiányosságai következtében. II. Statisztikai adatok 1. az OKKrI kutatók életkora 35 év és alatta : 7 36-40 év t 2 41-50 év : 6 51-től : 9 2. Az Intézetbe került fiatal kutatók száma 80: 0 81: 1 82: 1 83: 1 Budapest, 1984. április 26. /:Bakóc zi Antal:/ | 44 r ~i- 8 -L -— —----------------—}

Next

/
Thumbnails
Contents