Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Tudománypolitikai Munkabizottság, 1984 (HU BFL XXXV.17.a/8)
1984-05-18
a minősítettnél előfordultak. Az őszinte kritikai légkört igazolja az a tény, hogy miután menetközben rendszeresen megbeszéljük a fiatal kutatókkal az egyéni magatartásukban, kutatói tevékenységükben stb. felmerült problémákat, - s ezeket a minősítések tartalmazzák is - a hivatalos értékeléseknél /minősítés ismertetésénél/ csak egészen kivételesen merülnek fel a kutatók részéről ellenvetések. Ezeket megalapozottság esetén az Intézet vezetése valamennyi esetben el fogadja, és a minősítést módosítja. A minősítések ismertetésénél egyébként a pártszervezet titkára valamennyi esetben résztvesz, sőt már az előkészítés menetében is közreműködik. 5. Az 5-10 éve az Intézetben dolgozó kutatók szakmai-tudományos eredményeinek értékelése - az Intézet jellegéből adódóan - nehézségekbe ütközik. Általában az Intézetbe került munkatársak csak ötév után tudják felkészültségüket igazolni és bizonyítani, amelyben jelentős mértékben közrehat az, hogy három évig gyakorlati képzésben vesznek részt. Ehhez képest az önálló kutatóvá váláshoz - még a legjobban felkészült kutatók esetén is - legalább öt év szükséges ahhoz, hogy az első komolyabb tudományos eredményt fel tudja mutatni, tudományos kapcsolatait ki tudja építeni. Publikációs tevékenységük is csak lassan bontakozhat ki, s^ általában két év szükséges ahhoz, hogy az Intézetbe kerülésük után jelentősebb publikációs tevékenységet fejthessenek ki. Heg kell jegyezni, hogy a férjezett és kisgyermekes női kutatóknál még további problémák is jelentkeznek, helyzetük egyáltalán nem könnyű. Ennek ellenére úgy értékeljük, hogy az Intézetbe került uj kutatok /kinevezett munkatársak/ 5-8 év alatt a megfelelő segítségadás mellett önálló kutatóvá érnek, eredményes kutatási tevékenységet fejtenek ki, s körülbelül 10-15 év szükséges ahhoz, hogy az egyetemről történő kinevezésük után tudományos fokozatot szerezhessenek. r n- 6 -L -------—---