Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Tudománypolitikai Munkabizottság, 1984 (HU BFL XXXV.17.a/8)

1984-05-18

■t a 1 e n t é_,_s az MSZMP XII .kér.Bizottságának az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet kutatói állománya utánpótlásának és nevelésének kérdéséiről I. Az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet fel­adatkörénél, irányításánál /közvetlenül a legf. gyelete alatt működik/ fogva sajátos helyet foglal Stató intézetei között. Az Intézet 1960-ban történt letesitese kor - miután függetlenül a felügyeleti szervétől, lyan központi és területi, állami, gazdasági, társadalmi, hun - döző és igazságügyi stb. szerv munkáját köteles segíteni, m y_ a bűnfelderítési)en és a bűnmegelőzésben érintett - kút t ^ mánvát a Belügyminisztérium, a Legfőbb ügyészség, az ^agugy! Minisztérium sth. biztosította. Az induláskor <*hez kepest 1 Iában nagy gyakorlatú, megfelelő elméleti íelkeszultseggel ren­delkező fenSrök, ügyészek, birák, valamint büntetesvegreha tasr szakemberek kezdték meg a tatalmunkat. Az évek során a létszám feltöltődött, s jelenleg a kutatói állomány 24 Í0‘ As évek során a kutatói utánpótlás forrása változott. Az 1960-fs évek végéig még az Intézetbe került a Bünüldozo ea iga - ságügyi szervektől néhány nagy tapasztalata és megfelelő elméleti felkészültségű szakember, az 1960-as évek után azonban ez lényf ^'fapótlással, valamint képzésükkel kapcsolatos kér­dések a következőkben " kizárólag a különböző -i Az 1970-es evek eleje óta sam^ ^ , , , fősorban jogi - egyetemekről kerülnek pályázati utón az Intézet elsősorban jog gy felvétel előfeltétele valamely egye­állományába az uj kutatok. A fe -nniitikai fedd­“Jethez bLyuj*>« pályázatot gyakorlatilag I______________ü— _J r V^V (TV to 1

Next

/
Thumbnails
Contents