Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Tudománypolitikai Munkabizottság, 1981 (HU BFL XXXV.17.a/8)
1981-05-29
r ~i *- 2 -vett olyan kutatásokban is, mint a buborekmemoria kutatás, amely ebben az időszakban hasznot nem, csak ráforditást jelentett a vállalatnak. Vállalkozott olyan í$ import-kiváltó közszükségleti cikkek gyártásba vételére, mint a háztartási mérlegek, és horgászorsók. A ténylegesen szép eredmények mellett - a jelentés alapján — levonhatók olyan következtetesek is, hogy.- kivéve az előbbi példát, a vállalat nem élt eléggé a hazai kutatásokban meglévő lehetőségekkel,- a technológia elsősorban a korszerűbb eszközök és nem az uj eljárások, módszerek bevezetésének révén fejlődött;- bár a $ árbevétel 5 óv alatt megkétszereződött, az összes árbevételhez viszonyított aránya csak 0,1 %-kal növekedett. 2./ A műszaki fejlesztés VI. ötéves terve A MOM VI. ötéves kutatás-fejlesztési terve a vállalat termelési, értékesítési és hatékonyság-javitási célkitűzéseinek műszaki előkészítését szolgálja. A tervben leírtakból úgy tűnik, hogy a célkitűzések az előző ciklushoz képest nem módosul lényegesen. Továbbra is cél- A termékek korszerűsítése és nemzetközi versenyképességének javitása «. a 0 import és export arányának javitása- Az avult, átlagosnál kisebb jövedelmezőségi termékek kiváltása- A termelékenység jelentős javitása /az egy foglalkoztatottra számított éves termelési érték 298 e.Ft-ról félmillitó fölé emelkedjen/. . / . I n L T-1-------------*-------------------------------------------- I .......- - - •- ........ -- - - - - - - - • -- - - ............